Visszatekintés a korábbi évek Bocskai emlékversenyeire

Hatvankét esztendő Bocskai történelme alatt számos magyar és nemzetközi klasszis szerzett aranyérmet Debrecenben. Olimpiai-, és világbajnokok szép számmal akadtak a korábbi győztesek között Európa egyik legrégebbi, folyamatosan megrendezett nemzetközi bokszeseményén, amellyel hagyományaiban és méretében csak a szintén februárban sorra kerülő szófiai Sztrandzsa Torna vetekedhet kontinensünkön.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy megpróbálja Európa legerősebb nemzetközi tornájává tenni a debreceni Bocskai emlékversenyt. Az előző esztendőkben mindig rendkívül erős mezőny gyűlt össze a Hajdúságban. Az elmúlt években a londoni olimpiai bajnokok közül öten – a kínai Cou Si-ming, a kubai Robeisy Ramirez, az angol Luke Campbell, a kubai Roniel Iglesias, és a szintén angol Anthony Joshua – is szerepeltek a Bocskain, míg Rio aranyérmesei közül hárman vettek részt Debrecenben.

A 2015-ös Bocskai emlékversenyen ifjúsági Európa-bajnokunk, Gálos Roland és a kétszeres Eb-bronzérmes Varga Miklós megnyerték súlycsoportjukat hazai környezetben, ráadásul a 19 éves Gálos a negyeddöntőben a 2014-es Ázsia Játékokon aranyérmes mongol Dorjnyambuu Otgondalai ellen is jobbnak bizonyult. A fináléban már fáradtabban bokszolt, de a szintén fiatal ukrán Timur Beljak sem tudta végül megállítani a bajai versenyzőt. Máté Attila tanítványának, Varga Miklósnak sem jutott könnyű ellenfél a döntőben, az egyiptomi Mahmoud Abdelaal ellen keményen meg kellett harcolnia az első helyezésért a cívisvárosban. A magyar válogatott harmadik aranyérmét a szupernehézsúlyú Bernáth István szerezte meg.

A Bocskai emlékversenyen három súlycsoportban is két részre kellett osztani a mezőnyt a sok induló miatt, amelyre a viadal történetében második alkalommal volt példa 2016-ban. A versenyt sok nemzet használta aktív felkészülésnek az olimpiai kvalifikációs megmérettetésekre két évvel ezelőtt. A későbbi riói olimpia több kulcsfigurája, érmese részt vett a 60. Bocskai emlékversenyen, amelyen a magyar válogatott hét érmet szerzett, köztük Nyéki Georgián (64kg), Bacskai Balázs (69kg) és Sávoly Gergő (91kg) révén három elsőséget is.

Tavaly a 61. alkalommal kiírt tornán olyan jelentős boksznemzetek szerepeltek, mint Oroszország, Kazahsztán, Kína, Anglia és Ukrajna, de ennek ellenére a magyar válogatott három aranyérmet szerzett Debrecenben. A hajdúsági versenyen ezúttal Virbán Gábor (49kg), Szaka István (52kg) és Könnyű Richárd (64kg) nyakába került a legfényesebb medál. Mindhárman neves riválisokat, köztük angol, orosz és kazah ökölvívókat legyőzve léphettek fel a dobogó legfelső fokára.

A magyar válogatott teljesítménye a Bocskai emlékversenyen 2012-2017 között:

Érem 2012 2013 2014 2015 2016 2017
Arany 2 3 3 3 3 3
Ezüst 2 3 4 5 1 0
Bronz 2 4 4 1 3 4
Összesen 6 10 11 9 7 7

Forrás: www.boxing.hu – RSS