Varga Roland és a Fradi folytatta jó sorozatát, döntetlen a Vidi-Honvédon

Három hazai siker mellett csak az Újpest tudott vendégként nyerni az OTP Bank Liga 10. fordulójának szombati játéknapjának délutáni összecsapásain. A Vasas-Haladás mérkőzés a 22. percben a világítás meghibásodása miatt félbeszakadt. Este a Honvéd 1-1-es döntetlent ért el az éllovas Videoton FC vendégeként.

Ferencváros-Diósgyőr 2-0 (0-0)
Gólszerző: Varga R. (62.), Spirovski (71.)

Az első félidőben aktívabb volt a Ferencváros, de a házigazdák a mezőnyfölényüket nem tudták gólra váltani. A diósgyőriek a második játékrész közepéig bírták el a nyomást, akkor a jó formában lévő Varga Roland éles szögből lőtt a vendégek kapujába. A válogatott szélső Ivan Rados kapus hathatós közreműködésével szerezte meg szezonbeli 11. bajnoki találatát. Tíz perc sem telt el, és Stefan Spirovski növelte kettőre a házigazdák előnyét, beállítva ezzel a végeredményt. A Ferencváros sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg, a Diósgyőr pedig egymás után harmadszor kapott ki.

Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 3-0 (1-0)
Gólszerző: Varga K. (45.), Könyves (82.), Tőzsér (86.)

Helyzetek nélküli első félidőt láthatott a közönség, a játékrész utolsó percében aztán teljesen váratlanul vezetéshez jutott a DVSC, egy szép támadás végén Varga Kevin talált a vendégek kapujába. Szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a Puskás Akadémia, ám igazán veszélyes helyzetig nem jutott, sőt a kitámadó felcsútiak ellen a hazaiaknak akadt néhány ígéretes támadásuk. A hajrában a debreceniek Könyves és Tőzsér révén kétszer is betaláltak, megszerezve ezzel a bajnokságban egymást követően ötödik győzelmüket.

Paksi FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 (1-0)
Gólszerző: Kulcsár D. (36.)

Tapogatózó játékkal kezdődött a mérkőzés, s az iram később sem változott, de valamelyest a Paks volt kezdeményezőbb. Ennek ellenére sokáig nem jutott helyzetekig, mígnem Kulcsár lövésével váratlanul előnybe került. A folytatásra sokkal támadóbb szellemben jött ki a Balmazújváros, de komoly dolga így sem akadt Verpecznek, sőt a Paks egy szabadrúgásból majdnem eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában is mezőnyfölényben futballoztak a vendégek, azonban nem tudták feltörni a hazaiak védelmét, így jószerivel helyzet nélkül távoztak Paksról. Az újonc együttes immár hat mérkőzés óta nyeretlen az NB I-ben, ráadásul ezalatt mindössze egyetlen pontot gyűjtött.

Mezőkövesd-Zsóry-Újpest FC 2-4 (1-0)
gólszerzők: Cseri (28.), Fótyik (84.), illetve Tischler (60.), Novothny (62., 79., 86., utóbbi 11-esből)

Aktívabban kezdte a mérkőzést az Újpest, két gyors akciót vezetett – az egyikből egy lesgólt is szerzett -, de azután hamar magára talált a Mezőkövesd is. A folytatásban a hazai csapat támadott többet, helyzetet azonban jó ideig nem sikerült kialakítania. Az első félóra végén Cseri Tamás érkezett jó ütemben egy kipattanó labdára. Ezzel megszerezte a vezetést a Mezőkövesd, amely a szünet előtt öt perccel még egyszer Filip Pajovic kapujába talált, de a játékvezető les címén nem adta meg a gólt. Az összképet tekintve a hazai csapat megérdemelten vezetett az első félidőben. A szünetben, majd a második félidő elején is cserélt a vendégek vezetőedzője, Nebojsa Vignjevic, és bevált a változtatás: előbb Tischler Patrik fejelt jobb oldali szöglet után a hazaiak kapujába, majd két percre rá Novothny Soma Obinna Nwobodo baloldali beadása után. A Mezőkövesd próbálkozott az irányítással, de továbbra is a második játékrészre felgyorsult Újpest támadott hatékonyabban. Novothny növelte a vendégek előnyét, majd az újpesti Nagy Dániel kihagyott büntetője után szépített a hazai csapat. Csakhogy a következő akció megint vendég tizenegyessel zárult, amit – az így mesterhármast szerző – Novothny értékesített. A második félidőben az Újpest jóval dinamikusabban és kapura veszélyesebben futballozott, ennek eredménye volt a fordítás. A hazai együttes sorozatban nyolcadik bajnoki találkozóján maradt nyeretlen.

Videoton FC – Budapest Honvéd FC 1-1 (1-1)
Gólszerző: Hadzic (3.), illetve Holender (40.)

A tavalyi „bajnoki döntő” után először találkozott egymással a két együttes. Villámrajtot vett a Videoton, hiszen Hadzic pontos lövésével már a 3. percben megszerezték a vezetést. A folytatásban is inkább a hazai csapat játszott fölényben, ám – Scepovic révén – csak kapufáig jutott. A Honvéd félórányi játék után aktívabbá vált és Holender találatával egyenlített. A második félidőben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, gól azonban nem született.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS