Van Bommel: “Könnyek között távoztam a Milanból”

Mark van Bommel, a PSV Eindhoven vezetőedzője mindössze másfél évet töltött játékosként a Milannál, azonban boldogan emlékezik vissza arra az időszakra.

Van Bommel irányításával a PSV szerdán az Intert fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörében. A korábbi holland középpályás 2011 januárja és 2012 nyara között viselte a Milan mezét és összesen 50 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban.

“Különleges lesz szembenézni az Interrel, ez egy mini derbi lesz számomra. Nyolc év telt el, de a 2010-es vereség a BL-döntőben még mindig fájó. Mourinho vezetésével az Inter tökéletes volt taktikailag, de sikerült revansot vennem, amikor 2011 januárjában csatlakoztam a Milanhoz. Hazai pályán 3-0-ra megnyertük a városi derbit és 5 ponttal mentünk az Inter előtt, majd a szezon végén megnyertük a Scudettót.” – emlékezett vissza Van Bommel, aki azóta már edzői karrierbe kezdett.

“Tetszett a három hollanddal – Rijkaarddal, Gullittal és Van Bastennel – felálló Milan. Nagyon boldog voltam, amikor csatlakoztam a csapathoz. Gattuso volt az egyik legjobb játékos, akivel valaha játszottam. Rino edzőként is jól teljesít, de eddig kevés szerencséje volt, azonban nagyszerű elképzelései vannak.”

“Könnyek között távoztam a Milanból, mert másfél év elég volt megérteni, hogy ez egy nagy család. A szurkolók felismerik és tudják, ha egy játékos készen áll meghalni a csapatáért a pályán és mi ilyenek voltunk. Galliani egyszerűen fantasztikus volt. Olyan volt nekünk játékosoknak, mint egy apa.

The post Van Bommel: “Könnyek között távoztam a Milanból” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS