Változások a birkózásban

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöksége csütörtöki ülésén egyéb napirendi pontok mellett meghallgatta a beszámolót a nagy sikerű októberi budapesti világbajnokság megrendezéséről, illetve a szövetségi kapitányok jelentéseit a vb-szereplésről.

Mindezek megvitatása és elfogadása után Gulyás István, a szabadfogású válogatott szakvezetője felajánlotta lemondását, amit az elnökség elfogadott, a fogásnemi válogatott új vezetéséről a jövő héten születhet döntés. A női válogatott stábjából a tapasztalt Nagy Lajos távozik, de korosztályos szinten marad a szőnyeg mellett.

A kötöttfogású szövetségi kapitány, Sike András bejelentette, hogy másodedzője, Repka Attila sok irányú elfoglaltságai miatt nem kíván tovább maradni ezen a poszton, amit az elnökség tudomásul vett. A Sikéhez hasonlóan olimpiai bajnok Repka vélhetően a kadet válogatott mellett folytatja majd a munkát. A felnőtteknél az olimpiai és vb-3., Eb-2., nemrég visszavonult Módos Péter, valamint a kétszeres világ- és Európa-bajnok, most Budapesten is győztes Bácsi Péter lesz Sike új segítője, utóbbi még nem fejezi be pályafutását, de már elkezd edzősködni a csapat mellett.

Mint ismert, Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség (UWW) elnöke a budapestit nevezte minden idők legnagyobb és legjobb világbajnokságának. A magyar birkózók egy arany- (Bácsi), két ezüst- (Korpási Bálint, Lőrincz Tamás) és egy bronzérmet (Barka Emese), valamint négy ötödik helyet (Sastin Marianna, Németh Zsanett, Olejnik Pavlo, Kiss Balázs) szereztek, s a kötöttfogású csapatunk 2. lett a pontversenyben.