Úton a második paralimpiai kvóta felé

A parakerékpáros válogatott hétvégén Ausztriában versenyzett négy egynapos versenyen, amelyből három UCI C1 besorolású, míg egy nap UCI C2 besorolású világranglista pontot adó versenyek voltak. 

A válogatott segítői Illés Erika és Sebestyén Zsolt voltak, míg a csapat tagjai Császár Attila (Mercedes-Benz Gyár KMSE), Ocelka Róbert (FTC, pilótája :Nagy Gergely), Szénási Péter (Fehérvár Cycling Team), Bók László (Kőbánya TC) és Nagymáté Sándor alkotta.

Kiemelkedően sikeres volt a hétvége hiszen a csapat több mint 200 világranglista pontot szerzett és lépett egy nagyot a második paralimpiai kvóta felé. Az eredményeket illetően Császár Attila két második és két harmadik helyet szerzett MC3, Ocelka Robiek mind a négy napon harmadiknak voltak MB, Szénási Peti két bronz érem mellé két negyedik helyet hozott MC4, Bók Laci és Nagymáté Sanyi MH3 és MH4 kategóriákban a 6-8. helyek valamelyikén végzett.




“A paralimpiai kvóta futás szempontjából a legfontosabb versenyeinken vagyunk túl és mondhatni jól sikerült. Dolgozunk tovább, hiszen júliusban Szlovákia és utána hazai pályán C1 és OB versenyek következnek a kanadai Világ Kupa és a hollandiai VB előtt.” – tette hozzá Steiner György szakág vezető

Forrás: www.bringasport.hu – RSS