Úszás – Folytatódik a magyar éremszerzés

Úszás – Folytatódik a magyar éremszerzés

Kormány Sport

Hosszú Katinka aranyérmet nyert, Jakabos Zsuzsanna negyedik lett 200 méter vegyesen, Szabó Szebasztián pedig ezüstérmet szerzett 50 méter pillangón a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság negyedik versenynapján.

Hosszú a délelőtti előfutamban nem erőltette meg magát, 2:09.12 perces idővel nyerte futamát, míg Jakabos 2:09.42-vel érintette a falat, így összesítésben a harmadik és az ötödik pozíciót szerezték meg.

A döntőben a pillangó után Hosszú csak ötödiknek fordult, de nagyszerű kidelfinezés után háton már elsőnek jött fel a víz alól, a mellre pedig fél testhossz előnnyel indult el. Az utolsó 50 méteren már egyértelmű volt, hogy gyorson nem fogják utolérni.

A háromszoros olimpiai bajnok 2:04.68 perces idővel védte meg címét, míg a szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:07.62 perccel a negyedik lett.

A 30 éves Hosszú 400 és 100 vegyesen, valamint 200 méter pillangón aratott sikere után a negyedik aranyát nyerte Glasgow-ban, ezzel pályafutása 20. elsőségét gyűjtötte be a 25 méteres kontinensviadalokon, amivel megelőzte Cseh Lászlót az összesített örökrangsor élén.

Hosszú 200 méter vegyesen 2013. július 27. óta őrzi veretlenségét, legutóbb 2012-ben az isztambuli rövidpályás-világbajnokságon nem nyert – akkor második lett a kínai Je Si-ven mögött -, sikersorozata a barcelonai nagymedencés vb óta töretlen. A mostani volt a 66. diadala vb-n, Eb-n, olimpián és világkupa-sorozatban.

Eredmény, női 200 m vegyes: 1. Hosszú Katinka 2:04.68 perc 2. Maria Ugolkova (Svájc) 2:06.59 3. Siobhan-Marie O’Connor (Nagy-Britannia) 2:06.74 4. Jakabos Zsuzsanna 2:07.62

Szabó Szebasztian – aki 2017-ben Koppenhágában még szerb színekben lett bronzérmes ebben a számban – a délelőtti előfutamból 22.93 másodperces idővel a tizedik helyen ment tovább, az esti elődöntőben már sokkal erősebben úszott és 22.47 perccel, futamában a második hellyel biztosította helyét a fináléban.

A döntőben tökéletesen kapta el a rajtot (reakcióideje 58 századmásodperc volt) és 22.35-ös idővel másodiknak érintette a falat.

“A száz után csalódott voltam, nem is tudtam, mire fogjam a dolgot, betegségre, vagy hogy nem tudtam úgy odaállni. Szerencsére úszásról úszásra jobban ment a dolog, délelőtt még csak a továbbjutás volt a lényeg és így estére rendben lett minden” – nyilatkozta az MTI-nek Szabó, aki a világkupa-sorozatban többször is jobb időket ment.

“Az idővel nem vagyok elégedett, ugyanis két héttel ezelőtt Londonban 22.13-at úsztam, aminél alapvetően most szerettünk volna jobbat. Ha minden rendben lett volna velem, akkor csalódott lennék, hiszen az aranyért jöttem, de a körülmények tükrében örülök annak, hogy tudtam hozni egy érmet.”

Szabó pályafutása első érmét szerezte magyar színekben világversenyen. Övé a magyar küldöttség kilencedik érme: Hosszú Katinka négy számban (400, 200, 100 vegyes, 200 pillangó) diadalmaskodott, Jakabos Zsuzsanna 400 vegyesen második, 200 pillangón harmadik lett, Késely Ajna 800 gyorson lépett fel a dobogó második fokára, míg Lobanovszkij Maxim 50 méter gyorson végzett harmadikként.

Eredmény, férfi 50 m pillangó: 1. Oleg Kosztyin (Oroszország) 22.23 másodperc 2. SZabó Szebasztian 22.35 3. Ümitcan Güres (Törökország) 22.38

Forrás, fotó: mindiGO sport, MTI/Illyés Tibor