Újra versenyez a leukémiával kezelt japán úszó

Augusztus végén újra versenyezhet Ikee Rikako leukémiával kezelt japán úszó.

Fotó: Mike Lewis

A 20 esztendős sportoló márciusban, több mint egy év kihagyás után kapta meg az engedélyt az orvosoktól arra, hogy medencében edzhessen. Ikee korábban azt mondta, októberi visszatérést céloz meg, kedden azonban a japán média arról számolt be, hogy augusztus 29-én rajthoz áll egy helyi versenyen.

Ikee Rikako tavaly februárban, háromhetes ausztráliai edzőtáborozás során rosszul érezte magát, ezért korábban hazautazott, hogy kivizsgálják, akkor derült ki, hogy leukémiás. A hatszoros Ázsia-bajnok az idén nyárra tervezett, de a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpián több számban éremszerzésre esélyesnek számított, mielőtt diagnosztizálták nála a betegséget.

A több nemzeti csúcsot tartó úszó tíz hónapot töltött kórházban és 2019 januárja óta nem versenyzett.

Ikee részt vett azon a július 23-i eseményen, melyet a szervezők pontosan egy évvel az elhalasztott játékok rajtja előtt rendeztek. A gyakorlatilag üres Nemzeti Stadionban újságírók előtt zajlott a műsor, melynek részeként az úszó összefogásra buzdító üzenettel fordult a világ sportolóihoz.

(MTI-uszosport.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS