Úgy álltunk oda ehhez az Európa-bajnoksághoz, hogy meg fogjuk nyerni – örömittas szavak az Eb-győztesektől

Előzetesen kimondva is a győzelemért szállt harcba a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, a játékosok pedig vasárnap este a spanyolok legyőzésével a Duna Arénában el is érték ezt a céljukat.

MTI/Szigetváry Zsolt

“Úgy álltunk oda ehhez az Európa-bajnoksághoz, hogy meg fogjuk nyerni, nem is gondoltunk másra. Még az olimpiai kvótával sem foglalkoztunk, csak kizárólag azzal, hogy örömet szerezzünk ennek a csodálatos közönségnek. Előzetesen talán arra számítottunk, hogy egy-két góllal jobbak vagyunk a spanyol csapatnál, de nem baj, hogy így alakult”

– értékelt az ötméteresekkel 14-13-ra megnyert finálét követően Hárai Balázs.

Hasonlóképpen összegzett a torna legértékesebb játékosának megválasztott Varga Dénes. A csapatkapitány elmondta: abban bíztak, hogy a mérkőzésen majd el tudnak lépni a spanyoloktól, akik azonban ezúttal is bizonyították, hogy rendkívül jól felkészített, erős gárdát alkotnak.

“Az elmúlt két hétben mintha álmodtunk volna. Egy ilyen sikert Budapesten, a saját közönségünk előtt elérni olyasvalami, amit nem lehet szavakkal kifejezni”

– mondta a Ferencváros olimpiai bajnok klasszisa.

Az MTI érdeklődésére külön kiemelte a Málta elleni mérkőzést, ahol az Eb leggyengébb csapata ellen tudtak összefogni a csoportgyőzelem érdekében, így 26-0-ra diadalmaskodtak.

Az ötméteres párbaj egyetlen védését Vogel Soma mutatta be, a Ferencváros fiatal kapusa kifejezetten rutinosnak mondható ebben a műfajban, hiszen klubcsapatával hasonló körülmények között nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét és az Európai Szuperkupát is.

“A kapitány már az ötméteresek előtt jelezte, hogy készüljek, majd a harmadik spanyol lövő után egymásra bólintottunk, én pedig mentem. Úgy éreztem, ez most nem is alakulhat másképp”

– mondta Vogel, aki hozzátette, óriási erőt adnak neki ezek a megnyert párbajok.

Zalánki Gergő kiemelte, rendkívül idegőrlő volt, hogy a spanyolok valahogyan mindig találtak egy-egy gólt, amivel fel tudtak zárkózni, és ezért a magyar csapat nem tudott megnyugodni.

Manhercz Krisztián kifejtette, decemberben azzal a nem titkolt céllal álltak össze, hogy megnyerik az Európa-bajnokságot.

“Nagyon büszke vagyok a csapatra, egytől egyig mindenkire. Az pedig újra bebizonyosodott, hogy Vogel Somával nem lehet ötméteres párbajt bukni. Egyértelműen ez karrierem csúcspontja.”

A magyarok 21 éves szünet után, összességében viszont már 13. alkalommal lettek a kontinens legjobbjai. A 21 év a leghosszabb “böjt” volt a sportág hazai történetében.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS