Vannak születetten erős emberek, akik ráadásul még sokat hozzá is tesznek az alapállapotukhoz azért, hogy kitűnjenek az átlagból. A magyar judo első olimpiai éremszerzője, Tuncsik József megfelel a fentebb említett kritériumoknak. Keményen megdolgozott az általa elért sikerekért, szinte már óvodás kora óta nyakig benne volt a munkában.
Tuncsik József a szövetség elnökével, dr. Tóth Lászlóval (JochaPress)
– Népes családba születtem, heten voltunk testvérek – említette az egyik legfontosabb családi adatot Tuncsik, aki az 1976-os, montreali olimpia bronzérmét megelőzően már egy Európa-bajnoki aranyérmet is begyűjtött. – Igazán csak akkor dolgozhattam volna még többet, ha nem veszik el édesapám huszonnégy hektár földjét. Így is maradt éppen elég tennivaló a ház körül és nekem nem sok választásom volt. Mindent megcsináltam és koromhoz képest borzasztóan erős voltam.
– Az alapokkal tehát nem volt baj.
– Az otthoni munkás éveket követően 1964-ben Budapesten lettem kőműves tanuló. Mivel nem volt önálló tornatermünk, így a testnevelőnk világnak eresztett minket. A keresgélés során végül a Budapesti Honvédban kötöttem ki.
– Elsőre eljutott kedvenc sportágához?
– Bár a bunyósoknál is nagy neveket láthattam egyenesben, nekem a birkózás jobban tetszett. Ott jobban éreztem magamat, meg az is közrejátszott, hogy Varga János, Gurics György és a többiek kicsit el is „varázsoltak” engem. De azért a játék ott is hiányzott. Harmadik nekifutásra betévedtem a cselgáncsozókhoz, ahogy pillanatok alatt úgy éreztem, otthon vagyok, ez való nekem. Rengeteg játék közben könnyedén tanultam meg a sportág alapelemeit.
– 1949-ben született, s még nem volt húszéves, amikor már komolyan számoltak Önnel.
– 1972-ben már kijelölt olimpiai részvevőnek számítottam. Azután az utolsó edzésen, a Jégszínházban a jégre fektetett gyékényen megcsúsztam és combnyaktörést szenvedtem. München, az olimpia helyett hosszú rehabilitáció, majd két, sikertelen Európa-bajnokság következett.
– Lassan már az 1976-os, montreali olimpiai részvétele is veszélybe került.
Tuncsik József (j) Montrealban (fotó: archív)
– Előre megmondták, csak akkor visznek ki Montrealba, ha Kijevben megnyerem az Európa-bajnokságot. Mivel ekkor a korábbi edzőm, Gyebnár Ferenc – akinek nagyon sokat köszönhetek! – már nem volt a Honvédban, így Kaszás Sándorral és Gyáni Ferenccel készültem, akik szabad kezet adtak nekem a felkészülésben. Bejöttek az elgondolásaim és végül én lettem a magyar cselgáncssport első Európa-bajnoka.
A ma már 86 éves Gyebnár Ferenc
– Az Eb-győzelem komoly ajánlólevél lehetett az ötkarikás játékokra is.
– Kijutottam az olimpiára és csak magamat okolhatom, hogy nem végeztem még előkelőbb helyen, mivel az éveken át volt edzőpartneremnek, a kubai Rodrigueznek minden ponterős fogásomat megmutattam. Jó megfigyelőként rögzítette azokat, s végül a saját fegyveremmel nyert ellenem az olimpián. Így végül a bronzéremnek is örülnöm kellett – ez volt a sportágunk első olimpiai dobogós helyezése.
– A sikeres 1976-os esztendőt követően viszonylag hamar levonulót fújt.
– Montreal után a junior válogatottakat edzhettem, mellette a Honvédban is voltak edzői teendőim. Így az 1978-ban megszerzett Eb-bronzot követően azonnal leadtam a szerelést. Két olimpiai cikluson keresztül dolgoztam edzőként, két fronton is.
– Hogyan került Paksra?
– Az Atomerőmű akkori vezérigazgatója, Simon Péter felvetette, hogy kellene Pakson egy jó cselgáncsszakosztályt felépíteni. Mivel elfogadták javaslatomat és beépítették az általános iskolák testnevelési tantervébe a sportág oktatását, így elvállaltam. Végül tizenkét évet töltöttem az atomvárosban, ahol többek között egyetlen olimpiai bajnokunk, dr. Kovács Antal is a tanítványaim közé tartozott.
Kovács Antal (j) reggelente Bor Barnával is edz
– Sikeres volt, gurult a szekér, egyszer mégis azt mondta: köszönöm, elég volt. Miért?
– Annyi idő után besokalltam, változtatásra volt szükségem. Közölték, csak akkor mehetek el, ha állítok magam helyett egy megfelelő szakembert. Így került Paksra Hangyási László, aki egészen 2008-ig a válogatott kapitánya is volt, én pedig távozhattam.
– Paksról ugyan eljött a sportágnak viszont nem fordított hátat…
– A főváros környéki településeken hat szakosztályt hívtam életre. A legutóbbi időkben a Százhalombattán működő szakosztályt figyelem és igyekszem tanácsokkal is ellátni Szél Pál kollegámat. Ám be kell látnom, hogy a tanácsok nem elégségesek, amiről beszélek, azt be is kell tudni mutatni. Márpedig én legalább két éve már nem tudok felmenni a tatamira, az egyre erősödő csípőfájdalmaim miatt. Eljutottam odáig, hogy már a járásommal is gondok vannak, nem lehet tovább halogatni az operációt. A napokban meg is operálnak a Honvéd Kórházban.
– Mit gondol, miért tudják a japánok megtartani a vezető pozíciójukat?
– Ők egészen más szisztéma szerint dolgoznak, ebbe nem szívesen mennék bele, pedig elég sokat tudok a fő elveikről és a gyakorlatukról is. Ami minket illet, ráférne már a sportágra egy-két érem a világversenyekről és nem csak az olimpiára gondolok. Nagyon nagy szükség lenne a komoly sikerekre, mert csak ezek adhatják meg a magyar judo tekintélyét.
Három olimpia hősei: Ozsvár András, Tuncsik József, Hajtós Bertalan
– Konkrét neveket is mondana, kitől vagy kiktől várja ezeket a sikereket?
– Nem akarok minden áron megnevezni valakiket, de az biztos, hogy nagyon szorítok nekik, az egész válogatott keretnek. Legelőször azért, hogy minél többen kijussanak az olimpiára, s hogy ez a nagyon hosszú kvalifikációs időszak ne tegye fásulttá legjobbjainkat. Azután majd jöhet Tokió, de odáig nagyon nehéz út vezet. Abban nagyon bízom, hogy legalább egy érem csak sikerül majd valakinek a kijutók közül.
– Mit mondana el még szeretett sportágáról?
– Nagyon kötődtem a Honvédhoz, amely az egyetlen klubom volt, a sikereimet az ő színeikben értem el. Roppantul sajnálom, hogy a szakosztályok sorrendjében nem toronymagasan a Honvéd vezet. Most lesz 70 éves a Honvéd, 1949 szeptemberében alakult, velem egyidős. Ráférne egy-két, valóban hangos, judós siker is a klubra. Miként olyan edzők is, mint az onnan kikerült dr. Hetényi Antal, aki ma már egészségügyi okok miatt, ha akarna, sem tudna érdemben dolgozni. Hetényi 1972-ben, Münchenben ötödik helyezésével a sportág első olimpiai pontjait szerezte Magyarországnak. Ezzel az eredményével évekig tartotta az ernyőt a magyar judo fölött.
(JochaPress / Jocha Károly )
