Torna: Bíztató jövőkép a nőknél

A női torna tudta tartani azt a szintet, amelyet az elmúlt olimpiai ciklusban, hiszen megvan az olimpiai kvóta, ráadásul két tornász is átugrotta a határt, de természetesen csak egy fő képviselheti Magyarországot Tokióban. Ezt a sikert emelte ki az idei esztendőben Draskóczy Imre szövetségi kapitány és dr. Kalmár Zsuzsanna, a női torna szakági vezetője egyaránt.

A szövetségi kapitány szerint a kvótaszerzés mellett több pozitívum is volt 2019-ben:

– Először is Kovács Zsófiát kell kiemelnem, aki megszerezte a kvalifikációt, és már gőzerővel az olimpiára készül, gerendán és felemáskorláton akár a legjobbakkal is fel tudja venni a versenyt. Mellette Schermann Bianka is célirányosan megkezdte az edzéseket Tokióra, ugyanis Bianka is elérte azt a ponthatárt, tartalékként ott áll Zsófi mögött a sorban. A felnőtteknél Péter Sárát is kiemelném, ugrásban az Eb-n 7. lett, a vb-n 14., az Európa Játékokon bronzérmes, tehát ez is egyfajta optimizmusra adhat okot. A fiatalokról is csak pozitívan tudok nyilatkozni, Szilágyi Nikolett gerendán bizonyíthat a 2020-as junior Eb-n, és külön érdekesség, hogy az év végén, az Olimpiai Reménységek Versenyén nem a legerősebb csapattal voltunk, mégis több dobogós helyet szereztünk. Úgy vélem, az utánpótlás számára a jövő évi kontinensviadal mérföldkő lesz. A legfontosabbnak viszont azt tartom, hogy 2019-ben is központosítva, csapattal készültünk, és remélem, ezt 2020-ban is meg tudjuk valósítani, mert a csapat nagy érték, a női torna továbbra is csapatszinten gondolkodik.

Hasonlóan vélekedik a szakágvezető is, a Testnevelési Egyetem Torna Tanszékének vezetője:

– Az biztos, hogy a kvalifikáció rendkívül pozitív történés volt az idei esztendőben, persze azért soha nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Egyénileg sok szép sikert arattunk a Világkupa-versenyeken, az Európa Játékokon. Ennek köszönhetően nemzetközi viszonylatban is egyre jobb a magyar női torna megítélése. Tavasszal Európa-bajnokság, ami a junior és a felnőtt csapatokat is érinti. A kontinensviadalon elsősorban a fiataloktól várjuk, hogy megmutassák, kik azok, akikre a következő olimpiai ciklusban számítani lehet. Bizakodóak vagyunk az utánpótlást tekintve, de szeretnénk tovább növelni, szélesíteni a női torna tömegbázisát. Ebben nagy segítséget ad számunkra, hogy dr. Magyar Zoltán elnök, illetve Altorjai Sándor főtitkár és a hazai szövetség is teljes mellszélességgel támogatja ezen törekvéseinket.