Tokióban másodszor is fellobbant a láng – megnyitották a 32. nyári olimpiát

Tokióban másodszor is fellobbant a láng – megnyitották a 32. nyári olimpiát

Kormány Sport

Július 23-án az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is elkezdődött Tokióban a 32. Nyári Olimpiai Játékok. A japán főváros 1964 után másodszor rendez nyári olimpiát, így másodszor is fellobbanhatott a játékok egyik szimbóluma, a láng. A Magyar Olimpiai Csapat a 143-ként vonult végig a tokiói olimpiai stadionban.

Az eseményen részt vett Hirohito japán császár, Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, a magyar sportvezetők közül Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vékássy Bálint főtitkár és dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja is. A szigorú szabályok szerint a lelátón ezer magas rangú vendég és az újságírók foglalhattak helyet, nézők nem.

A megnyitó elején felvonták a japán zászlót, majd megszólalt a szigetország himnusza. A látványos, zenés, táncos rendezvényen a japán kultúrát és tradíciókat bemutató műsor is látható volt, de felelevenedtek az első ázsiai játékok, a magyar szempontból is sikeres 1964-es olimpia emlékei is. Érdekességként, az olimpiai ötkarika 1964-ben ültetett fákból faragott karikákból készült.


A nemzetek – japán abc, karakterek szerinti – felvonulásakor a magyar zászlót a hetedik olimpiáján – és ezzel magyar rekorder – Mohamed Aida vívó és az ötödiken résztvevő Cseh László úszó vitte, a magyar csapattal vonult Dósa Viktória csapatvezető is. Elsőkként a görögök, majd az olimpiai zászló alatt versenyző menekültek csapata és Izland vonult végig a stadionban, a magyarok a 143-dikok voltak a házigazda japánok a 206-ként zárták a sort; ezek szerint 205 nemzet sportolói vesznek részt az olimpián.

zászlóvivők listája ide kattintva megtekinthető.

A bevonulás után egy videós összeállításban a 100 éves Keleti Ágnes is feltűnt, mint a legidősebb élő olimpiai bajnok. Ezt követően a sportolók kört alkottak, annak közepére behozott színes kockák pedig előbb egy várost, majd pedig a tokiói olimpia logóját szimbolizálták. Közben a stadion felett 1824 drón segítségével a levegőben is megformázták az emblémát, illetve a drónok ezt követően földgömbbé “alakultak”. John Lennon “Imagine” című slágere csendült fel a Szuginami gyermekkórus, valamint világhírű énekesek – Alejandro Sanz, John Legend, Keith Urban és Angélique Kidjo – előadásában, majd következett az olimpiai szervezőbizottság vezetőjének, Hasimoto Szejkónak, illetve a NOB elnökének a beszéde. A köszöntők után Naruhito császár hivatalosan is megnyitotta a nyári játékokat, majd az olimpiai zászló is megérkezett a stadionba, aztán az ötkarikás játékok himnusza, valamint különböző fényekkel megvilágított, papírból készült galambok “reptetése” következett.

A ceremónia egyik nagy kérdése volt, hogy ki kapja a megnyitó talán legfontosabb feladatát, a lánggyújtó szerepét. Végül a szervezők választása a kétszeres Australian Open- és kétszeres US Open-győztes játékosra esett.

A lángot egy-egy olimpiai bajnok női birkózó és férfi cselgáncsozó hozta a stadionba, majd három korábbi baseball-játékosnak adta át, utána egy-egy orvos és ápoló vitte egy paralimpikonhoz, majd hat gyermek következett, akiktől aztán a 23 éves Oszaka megkapta a Fudzsit szimbolizáló kandeláber előtt.

Az olimpia versenyprogramja már szerdán elkezdődött a női labdarúgótornával és a softball-küzdelmekkel. Az első magyar sportolók – az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz és az íjász Balogh Mátyás – pénteken reggel, még a megnyitó előtt kezdték meg a versenyzést.

Magyar Olimpiai Csapat összetétele és a magyarok programja is elérhető honlapunkon. A magyar sportolók létszáma a tartalékokkal együtt 173 fő, akik 23 sportág 27 szakágában mérkőznek meg a 32. nyári olimpián.

A tokiói olimpián 33 sportág 50 szakágában összesen 339 olimpiai bajnokot avatnak, illetve osztanak érmet; a játékok augusztus 8-án, vasárnap ér véget.

Forrás, fotó: MTI, MOB/Szalmás Péter