Tokió 2020 – Japán a jövő hónaptól beengedi a külföldi sportolókat

Amint feloldják a bizonyos prefektúrákban, így a fővárosban és környékén is érvényben lévő rendkívüli állapotot, Japán megnyitja kapuit az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára készülő sportolók előtt.

Fotó: Sutterstock

A Nikkei című újság értesülése szerint a szükségállapotot március 7-én oldják fel és nem sokkal utána a külföldi sportolók számára ismét megnyílik a lehetőség, hogy az ötkarikás játékok helyszínén készüljenek.

A cikk alapján az olimpikonoknak ugyan nem kell majd kéthetes karanténba vonulniuk, de mozgásukat kizárólag a szállásukra és a felkészülésük helyszínére kell szorítaniuk.

A szigetországban 431 000 fertőzöttet találtak eddig és 7800-an hunytak el.

A tervek szerint július 23. és augusztus 8. között tartják a tokiói olimpiát, melyre a szervezők várakozása szerint mintegy 70 ezer vendég – sportoló, edző, sportvezető és médiamunkás – érkezik majd.

(MTI)