Tokió 2020 – A NOB fokozza a Covid-oltás megszerzésére irányuló erőfeszítéseket

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fokozza a koronavírus elleni oltások megszerzésére irányuló erőfeszítéseket a tokiói játékok előtt.

Fotó: MTI / archív

A NOB kedden jelentette be, hogy segíteni kívánja a nemzeti olimpiai bizottságokat abban, hogy a nyári olimpiára készülő sportolók igény esetén oltáshoz jussanak, és már így utazhassanak Japánba. Ennek érdekében a NOB minden érintettel – többek között az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), valamint kormányokkal és bizottságokkal – tárgyalásokat kezdeményez, és már február elején érkezhetnek válaszok.

Thomas Bach, a NOB elnöke már többször hangsúlyozta, hogy a tokiói olimpiai részvételnek nem feltétele a beoltottság, de reméli, hogy minél több olimpikon kap oltást, mielőtt kiutazik a játékokra. Hozzátette: természetesen a kockázati csoportokba tartozók elsőbbséget élveznek.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szóvivője, Craig Spence bejelentette, tudomása van róla, hogy néhány sportoló már megkapta az oltást, de – Nagy-Britanniát leszámítva – azt nem árulta el, mely országokban jutottak vakcinához az olimpikonok és paralimpikonok. Hozzátette, hogy sok nemzet jelezte: nem akarnak elsőbbséget adni a sportolóknak az oltásokban.

“Az Egyesült Királyságban a brit paralimpikonokat már oltják, mert úgy tekintenek rájuk, mint a társadalom kiszolgáltatott tagjaira” – mondta Spence.

(MTI)