Tokió 2020 – A kormányzó továbbra is reménykedik a jövő évi rendezésben

Koike Juriko, Tokió kormányzója továbbra is reménykedik abban, hogy az olimpia jövőre a világméretű egység és a koronavírus legyőzésének szimbóluma lehet, noha a japán főváros is változatlanul harcol a járvánnyal.

A Japánban eddig regisztrált közel 22 ezer fertőzött egyharmada tokiói.

Az eredeti tervek szerint a 2020-as nyári játékok 11 nap múlva kezdődtek volna a tízmilliós metropoliszban, a pandémia azonban márciusban halasztásra kényszerítette a házigazdákat és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB).

A tokiói olimpia új dátuma 2021. július 23-augusztus 8. A közelmúltban ugyanakkor egyre több sportoló, sportvezető és virológus fejezte ki aggodalmát, hogy vakcina nélkül még jövőre sem lehet megrendezni a játékokat. Egy friss közvélemény-kutatás szerint hasonló véleményen van a japánok 77 százaléka is.

Koike ezzel együtt reménykedik, hogy hamarosan fordulat következik be.
“Azt szeretném, ha a játékok a világ egyesülésének szimbóluma lehetne ebben a nehéz helyzetben, és az egész emberiségben erősítené az összetartozás erejét” – fogalmazott a 67 éves kormányzó.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS