Todt és Alonso méltatta Schumit

Mint ismeretes, a  Forma 1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher 2013. december 29-én súlyos síbalesetet szenvedett. Azóta többször is ellentmondásos információk jelentek meg egészségi állapotáról, illetve hírzárlatot is elrendeltek az ügyben.

A száguldó cirkusz két nagy egyénisége a napokban beszélt Schumacherről.

– Nem titkolom, gyakran a sírással küszködöm – mondta Jean Todt, a FIA elnöke, aki korábban a Ferrari csapatfőnöke volt. – Szobámban több kép is lóg a falakon Michaelről, aki életem meghatározó alakja. Csodálatos, szinte hihetetlen sikereket értünk el együtt.

Todtot egyébként a német Auto Bild Motorsport című szaklap Arany Cipő díjjal tüntette ki. Ezzel ismerték el a sportvezető életművét.

Fernando Alonso, aki néhány napja fejezte be Forma 1-es pályafutását, máig példaképének tartja a német pilótát. – Amikor 2005-ben 2006-ban világbajnok lettem, győzelmeimnek óriási többletértéket adott az, hogy éppen Schumival kellett megküzdenem az első helyért.  Ő, ha jó napja volt és jó autót vezethetett, egyszerűen verhetetlen volt. Ritkán került gyenge formába, de ilyenkor is jól ment még egy rossz autóval is – mondta Alonso.

Schumiért, aki január 3-án tölti be ötvenedikéletévét, a Forma 1 egész közössége továbbra is aggódik és reméli, hogyteljesen felépül. A sportolókon kívül számos művész és közéleti ember istöbbször nyilatkozott úgy, hogy a nehéz helyzetben a család mellett áll.

T.G.