Timpex Bölcsészt saját háziorvosa kísérte a Lovas Világjátékokra

Míg szinte minden lovas fel tudja sorolni, mely díjugratók képviselték hazánkat a közelmúltban lezajlott Lovas Világjátékokon, azt csak kevesen tudják, hogy a lovak sikeres szereplésében milyen fontos szerepe van a csapat állatorvosának. Dr. Járos Ildikóval, Timpex Bölcsész háziorvosával és a magyar különítmény csapatállatorvosával beszélgettünk.

JarosIldiko-kiemelt

A Lovas Világjátékokon Horváth Balázs és Zordon, Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II, valamint ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész képviselték a magyar színeket. Négylábú atlétáink egészségéről és top formájáról pedig Timpex Bölcsész „háziorvosa”, dr. Járos Ildikó gondoskodott az Észak-Karolinában megrendezett versenyen.

Dr. Járos Ildikó 2005 őszén diplomázott a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi karán, 13 éve foglalkozik lógyógyászattal saját praxisában és ennek keretein belül ő látja el a Timpex ménes lovait is. Lovas praxisa mellett időközben egzotikus szakállatorvos végzettséget szerzett, egy ideig a Nyíregyházi Állatpark lakóinak egészségéért is ő felelt, mint mondja, hatalmas kihívás egy állatkerti állatorvos munkája. Mint a Riderline megtudta, a lótartók és a vele dolgozó szakemberek egyaránt elismerik alapos, pontos munkájáért. Azonban nem kérdés, hogy az egyik legeredményesebb hazai ugróló „háziorvosaként” és a Lovas Világjátékokon induló magyar lovak csapatállatorvosaként hatalmas felelősség hárul, illetve hárult rá. Dr. Járos Ildikóval az amerikai utazás és a Lovas Világjátékokon való részvétel kihívásairól beszélgettünk.

A magyar csapatból Timpex Bölcsész volt a legrutinosabb utazó, hiszen neki nem ez volt az első amerikai kiruccanása: ifj. Szabó Gáborral 2017 tavaszán részt vett a díjugrató világkupa-sorozat Omahában megrendezett döntőjén. Dr. Járos Ildikó akkor a repülőtérig, illetve a repülőtérről haza kísérte legnevesebb négylábú páciensét. Ezúttal azonban változott a felállás: az utazás alatt a Timpex egyik kiváló lóápolója, Lapos Réka viselte gondját a magyar lovaknak, a helyszínen pedig dr. Járos Ildikó vette őket szárnyai alá. Munkája azonban már idehaza elkezdődött:

Egy ilyen rendezvény előtt az állatorvosnak rendkívül sok dolga van” – mondta el a Riderline kérdésére dr. Járos Ildikó. „Pontosan követni kell az adott rendezvény előírásait: megfelelő vakcinázás, vérvételek, parazitaellenes kezelés. Minden lónál egyedileg szükséges összeállítani a megfelelő takarmányozást a kiváló kondíció elérése céljából, ebben is segítségükre lehetünk a lovasoknak. Fontos, hogy a lovak erőnléte megfelelő legyen annak érdekében, hogy minél jobb állapotban érjenek ki a versenyre. Szerencsére mindegyik ló nyugodtan viselte az utazást. Kissé fáradtan, de kiváló állapotban érkeztek meg a Lovas Világjátékok helyszínére” – tudtuk meg dr. Járos Ildikótól, aki azt is elárulta, hogy a lovakat az időeltolódás egyáltalán nem viselte meg.

JarosIldiko-Timpex

A takarmányozás rendkívül fontos kérdés, hiszen a hosszú utazással, az ismeretlen helyszínnel és a versennyel járó stressz egyaránt megviselheti a lovak érzékeny emésztőrendszerét, ami nem csak a teljesítmény rovására mehet, de komoly egészségügyi problémát is okozhat. „Természetesen az útra, illetve a karanténba vittünk takarmányt, az ezt követő időszakra pedig a helyszínen rendeltünk meg azt, ami szükséges. A kint elérhető takarmányokról már korábban megkaptuk a listát, így mindenki választhatott, melyiket szeretné etetni lovával. Így a lovak időben átszoktak az esetlegesen új tápokra. Az utazás alatt probiotikummal segítettük a bélflórájuk stabilitását” – árulta el dr. Járos Ildikó.

A Lovas Világjátékokra érkező négylábú atléták a repülőutat követően 48 órára kötelezően karanténba kerültek a verseny helyszínén. Ez idő alatt ellenőrizték állategészségügyi státuszukat, illetve folyamatos megfigyelés alatt voltak, hogy bármilyen betegség tüneteit azonnal észleljék az állatorvosok. Ez alól a procedúra alól természetesen a magyar lovak sem kaptak felmentést.

A magyar lovak több napig tartó, megterhelő utazás után érkeztek a helyszínre, ahol jó néhány órányi időeltolódás, a Florence hurrikán, ismeretlen takarmány és egy idegen, folyton nyüzsgő versenyközpont várta őket. De vajon mit tehet a csapatállatorvos ebben a helyzetben annak érdekében, hogy a lovak csúcsformában léphessenek pályára?

JarosIldiko2

„A magyar csapat lovasai és lóápolói lovaik minden szokását, porcikáját, mozzanatát ismerik, így könnyen észlelik, ha a lovuknak valamire szüksége van. Amikor szükséges, vitaminokat, elektrolitokat illetve olyan kiegészítőket kaphatnak a lovak, amelyek alkotóelemei nincsenek rajta a FEI doppinglistáján. A lovasokkal, a lovak otthoni állatorvosaival egyeztetve közösen állítottuk össze az esetlegesen szükséges kiegészítőket. Mivel ez komoly csapatmunka, úgy gondolom, hogy rendkívül fontos volt az, hogy a lovak otthoni kezelő állatorvosaival konzultáljak. Ezúton is köszönöm dr. Jármy Miklós és dr. Kis János segítségét.” – mondta a magyar csapat állatorvosa.

A versenyhelyszín klímája is feladta a leckét a lovaknak és lovasoknak: Észak-Karolinában épp javában tartott a hurrikánszezon a Világjátékok ideje alatt, az időjárás gyakran volt rendkívül meleg és párás, ami nem csak kedvezőtlenül hat a lovak teljesítményére, de hamar hőgutához vezethet – ez volt az egyik oka annak, hogy a botrányba fulladt távlovas versenyt az utolsó kör során lefújták. A szervezők azonban igyekeztek a lehető legkellemesebbé tenni az istállókat: „A lovak elhelyezése megfelelő volt, bár a nagy meleg és a magas páratartalom nem tette számukra felhőtlenné az ott tartózkodást. De mivel induláskor otthon is nagyon meleg volt, így nekik ez nem volt nagy váltás. A szervezők minden bokszhoz biztosítottak ventilátort, ami sokat javított a lovak komfortérzetén.”

És hogy mi a feladata a csapatállatorvosnak a verseny ideje alatt? Sokkal több annál, mint hogy a nézőtérről buzdítsa védenceit: „A helyszínen tájékozódni kell a helyi követelményekről, amiben az elején sajnos elég nagy káosz volt. Fontos feladat a lovak lehető legjobb állapotban tartása, hogy top formában legyenek a verseny során.

Az állategészségügyi ellátásra kiválóan felkészültek a szervezők: a helyszínen rengeteg állatorvos állt rendelkezésre, természetesen éjjel is tartottak ügyeletet. A rendezvény helyszínén kialakítottak egy kis klinikát, ahol a laboratóriumi diagnosztikai, röntgen- és ultrahang vizsgálatok ingyen álltak rendelkezésre. Nagyobb probléma esetén a közeli lóklinika állatorvosai segítettek a megoldásban” – meséli dr. Járos Ildikó.

https://www.youtube.com/watch?v=bbuHaSfj36M&feature=youtu.be

Fontos kérdés, hogy milyen lehetőségei, eszközei vannak az állatorvosnak, hogy támogassa a lovakat a maximális teljesítmény elérésében egy ilyen fontos világversenyen: „Mind a lehetőségeket, mind az eszközöket a FEI pontosan szabályozza. Nagyon fontos, hogy ennek megfelelően, és amennyiben szükséges, megfelelő dokumentációval alkalmazzuk a kezeléseket.

A lovakat is alávetik doppingvizsgálatnak, ez a verseny ideje alatt bármikor megtehető. Nem vizsgálnak minden lovat, szúrópróba szerűen választanak.”

A Lovas Világjátékok a lovassportok olimpiája, ahol a top lovak és top lovasok adnak találkozót egymásnak, és velük tartanak csapataik tagjai, a legkiválóbb állatorvosok, patkolókovácsok és lóápolók is. „Természetesen ez egy kiváló alkalom kapcsolatépítésre, és tapasztalatszerzésre. A kint lévő kollégák nagy része közvetlen és segítőkész volt, lehetett egymástól tanulni” – árulta el dr. Járos Ildikó.

JarosIldiko3

Köszönjük dr. Járos Ildikónak, hogy megosztotta velünk élményeit!

Ha szívesen meghallgatnád a Világjátékokat megjárt magyar lovasok, Horváth Balázs, Krucsó Szabolcs és ifj. Szabó Gábor élménybeszámolóját is, látogass el október ötödikén a kiskunhalasi Hirling József Lovasparkba:

Élménybeszámoló Tryonból, Szabi, Gabó és Balázs szemszögéből >>

Forrás: RiderLine

 

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS