Tata, Budapest, Szombathely, Párizs és Stuttgart

Ezek a nagyobb állomások Vecsernyés Dávidnak az elkövetkezendő időszakban. Az európa-bajnoki bronzérmes tornász pénteken délután mutatja be először az erősebb nyújtó gyakorlatát.

A Budapest Honvéd tornásza az Európa Játékokon egy újabb bronzéremmel bővítette éremgyűjteményét. Ám ez már a múlt, most már gőzerővel a jövőre koncentrál.

„A kezdeti nehézségek ellenére nagyon elégedett voltam, hogy feltudtam állni a dobogóra. Ez ismét egy nagy lökés volt a számomra. A játékok után folytattuk a felkészülést, csak az új gyakorlatra koncentrálva. Sikerült visszahozni a G értékű Cassina elemet, ami nagyot dob majd a kiinduló pontszámomon. Szerencsére most már egyre stabilabb, és elég jól mennek a gyakorlatok. Úgy érzem, hogy most megint jó úton haladok, hogy a következő versenyeken is betudjam mutatni majd a 6.0 pontos gyakorlatomat.”

Pénteken, a Tatai Olimpiai Központban a magyar válogatott tagjai bemutatják a világbajnoki gyakorlatukat. Ezután még többször is éles körülmények között bizonyíthat az európa-bajnoki bronzérmes nyújtós.

„Tata után az országos bajnokság lesz, ahol a nyújtó mellett korláton és lovon fogok indulni. Nyújtón már az erősebb gyakival indulok. Itt most nem az a cél, hogy hanyadik helyen végzek, hanem hogy a vb-ig minél többször versenyszituációba tudjam megcsinálni, hogy magabiztosságot adjon a következő versenyekre.”

Az idei világbajnokságnak a szokásosnál is nagyobb tétje van, hiszen a stuttgarti versenyen a tokiói indulás a tét.

„A vb-n nagyon nehéz lesz kvótát szerezni, így apróbb hibák sem fognak beleférni a gyakorlatba. Minden elemnek hibátlannak kell lennie ahhoz, hogy esélyem legyen bekerülni a döntőbe, de egyelőre ezzel még nem foglalkozom, az előttem lévő versenyekre koncentrálok. Ezekkel tudom felépíteni a vb-s gyakorlatom. Ez a vb most mindennél fontosabb az olimpia szempontjából, hiszen nincs más esély kijutni sajnos. Talán sokan tudják már, hogy tornában milyen nehéz kijutni az olimpiára, de ez az álmom és mindent meg fogok tenni, hogy minél jobb eredményt érjek el. A vb-n elégnek kell lennie ennek a 6.0 pontos gyakorlatnak.”

A  stuttgarti világbajnokság előtt még a szombathelyi, majd a párizsi világkupán is láthatjuk Vecsernyés Dávidot versenyezni. A két vk után pedig október 4-13 között következik a vb.