Egyesületek, edzők, versenyzők, szülők figyelem!

Sportegyesületek, edzők, versenyzők, szülők figyelem!

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Magyar Lovas Szövetség nyilvántartási és átigazolási szabályzata szerint május 15-ig lehet átigazolni. Kérjük a lovasokat, klubvezetőket, hogy az átigazolási szándékukat rendezzék, mert az év során erre később már nem lesz lehetőség.

Díjugrató Szakbizottság

csio41

Átigazoláshoz szükséges dokumentum

 

Read More

Éves XCO rajtszámok

Az MKSZ 2018-ban is támogatja az XCO kupafutamok szervezőit azzal, hogy éves rajtszámot, hátszámot gyártat a Magyar Kupa kategóriák versenyzői számára. Az első versenyre április 15-én kerül sor Nagykovácsiban , mely a Crosskovácsi Bike School szezonnyitó utánpótlás megmérettetése lesz, egyben a Magyarország 2018. évi XCO UP kupasorozat első versenye. Azon versenyzők, aki március 30-ig előneveznek, …

Read More

Bajnokok Ligája: Egri döntetlen Herceg Noviban

egercsapat20171001Egy gólszegény meccsen pontokat hullajtott az Eger Montenegróban. Fotó: egrivizilabda / facebook A három magyar csapat közül az Eger ugrott először medencébe a BL harmadik fordulójában. Nos, a Herceg Novi az első negyedben Spaics góljával 1-0-ra vezetett. A második nyolc perc elején Vlachopulosz egyenlített majd Merkulov ellen ítéltek egy büntetőt, amit Rasovics vágott be, így […]

Read More

120 éve alapították a MAFC-ot!

mafcmefcs01Az elmúlt héten a Műegyetemi Atlétikai és Football Club a BME főépületének dísztermében emlékezett meg alapításának 120. évfordulójáról. Az ünnepségen köszöntőt mondott többek közt dr. Bretz Gyula klubelnök, dr. Székely Mózes MEFS-főtitkár és Prof. Dr. h.c. Mocsai Lajos, a testnevelési Egyetem rektora, a MOB tagjai is. Mint ismeretes, 1897-ben Hajós Alfréd és Gillemot Ferenc azzal […]

Read More

A hagyományos kínai medicina

Az európai beteget az esetek többségében a nyugati orvostudomány tapasztalata gyógyítja, de tőlünk néhány ezer kilométerrel a kínai medicinában hisznek sok-sok millióan. A betegségtől a gyógyulásig többféle út vezet, ideje tehát megismernünk a keleti orvosok tudományát.

Read More