Szepesi Tibor műtét miatt kényszerpihenőn

A magyar válogatott BMX rider, Szepesi Tibor a napokban esett át egy sok tekintetben halaszthatatlan térdműtéten, melynek következtében rövid időre háttérbe vonul. Tibi egészsége, illetve sportkarrierje szempontjából halaszthatatlan beavatkozás nem várathatott tovább magára, így július 16-án délelőtt elvégezték a szükséges beavatkozást.

A fiatal hajdúböszörményi sportoló számára térdének állapota az elmúlt években folyamatos nehézségeket okozott. Számos alkalommal versenyzett sérülten. A kisebb – nagyobb sérülések, majd azoknak szövődményei eredményezték, hogy az érintett területen szinte napi szintű, folyamatos fájdalomérzet nehezítette a mindennapjait, az edzéseket, illetve a megfelelő teljesítmény elérését. A jelenlegi világhelyzet tette lehetővé, hogy több átfogó vizsgálat elvégzésére jutott idő, melyek rávilágítottak az égető problémára.

„Nagyon nehéz, amikor a saját tested, vagy legalábbis annak egy bizonyos pontja a legnagyobb visszatartó erőd. Voltak napok, amikor egyáltalán nem fájt, olyankor nagyon gyorsan tudtam fejlődni, azonban mindig visszatért a nyilalló, szúró érzés. Nem lehetett tovább húzni a beavatkozást, ugyanis már így is nagyon rossz állapotban volt a térdem.

Csütörtökön egy revíziós keresztszalag műtéten estem át. Ez azt jelenti, hogy másodjára műtötték a térdemet. A jobb lábamból pótolták a bal lábamhoz a szalagot. A kórházban szörnyű két napot töltöttem. Nem kelhettem fel, nem állhattam rá egyik lábamra se. Ezt eléggé nehezen viseltem. Első este volt egy erős vérzésem, amit szerencsére sikeresen meg tudták oldani az orvosok és nem kellett vért adni, pedig már arra is készültek. A harmadik nap már kissé elviselhetőbb volt. Negyedik nap pedig hazaengedtek a kórházból. Most pedig jöhet egy összetett rehabilitációs folyamat.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy minden tekintetben felkészült és profi csapat foglalkozik velem. Az orvosaimtól, a gyógytornászig, a menedzsmentemen át mindannyian azon dolgozunk, hogy minél előbb visszatérhessek a pályára. Már a műtét előtt megkezdtük a felkészülést erre az időszakra, mind mentálisan, mind pedig események tekintetében. Most pedig az a feladat, hogy a lehető legjobb állapotban térhessek vissza.

Az élet néha ad, néha pedig elvesz. A menedzsmentemmel mérlegeltük a lehetőségeinket. Tekintve, hogy az idei év versenyzés tekintetében nem releváns bevállaltuk a beavatkozást. Ez egy ilyen időszak. Hálás vagyok, hogy a csapatom mellettem áll és mindenben segít, támogat. Biztos vagyok benne, hogy 110 százalékosan térünk vissza.” – zárta nyilatkozatát a magyar válogatott rider.

Tibi számára az elkövetkezendő időszak a felépülésről és a megerősödésről fog szólni. Felépülésének állomásairól folyamatos tájékoztatást adunk.

Forrás: www.bringasport.hu – RSS