Szabó Szabina legnagyobb ellenfelét legyőzve aranyérmes az Ifjúsági és junior országos bajnokságon

Negyvennégy összecsapás várt
az ökölvívókra a második versenynapon két ringben az ifjúsági és junior
országos bajnokságon Debrecenben. A női ifjúsági válogatott legjobbja, Szab
Szabina remek bokszot bemutatva győzte le ellenfelét a második napon, míg Sebők
Zsolt kisebb meglepetést okozva lépett túl ellenfelén. A junior fiúk között
Koloszár Valentin és Buza Rafael nemzetközi szintű teljesítményt nyújtott.

A második versenynapon a
junior lányokat követően minden korosztály kesztyűt húzott, és a legtöbben a
legjobb négy közé jutásért küzdöttek a második napon, de már döntőkre is sor
került. A Budapesti Honvéd Sportegyesület, a KSI, valamint a nyíregyháziak, és
még számos klub kiemelkedően teljesített a versenynapon.

A junior országos
bajnokságon a 2004-2005-ben született versenyzők indulhatnak, és a versenyük
egyben válogató a november végén, valamint december elején sorra kerülő szófiai
junior Európa-bajnokság előtt. Az ifjúsági országos bajnokságon a 2002-2003-ban
született ökölvívók vehetnek részt, és ők is a korosztályuk novemberi
Európa-bajnokságára készülnek.

Összesen 212 ökölvívó volt
jelen az első nap előtt a mérlegelésnél, és vesz részt a két korosztály közös
országos bajnokságán a Hajdúság fővárosában, Debrecenben. A juniorok
küzdelmeiben 128-an, az ifjúságiak között 84-en szerepelnek az országos
bajnokságon. A lányokat 62-en képviselik a két korosztály versenyén, amely idén
az első országos bajnokság.

A
nap összecsapása

Szabó Szabina az ifjúsági
női válogatott egyik oszlopa, tavaly számos nemzetközi tornán bizonyította
tehetségét. Az elmúlt időszakban kevés magyar ökölvívóval fordult elő, hogy
képes volt legyőzni korosztálya legjobb orosz versenyzőjét is. Szabó Szabina
ezt a bravúrt is végrehajtotta 2019-ben, és a kemény edzéseket követően már egy
súllyal lejjebb, 54 kilóban szerepel az országos bajnokságon. A 18 éves
versenyző legnagyobb hazai riválisa, a junior Eb-n negyeddöntős Megyeri Barbara
ellen húzott kesztyűt, és minden tudására szükség volt a győzelem
kiharcolására. Szabó Szabina győztesen hagyta el a ringet, és bizonyította, ő
az egyik legnagyobb női tehetségünk, ezzel pedig egyben aranyérmet is szerzett.

A
nap meglepetése

A KSI versenyzője Sebők
Zsolt az elmúlt két évben több versenyen vett részt, de az elődöntőkben
rendszerint megálljt parancsoltak a 17 esztendős ökölvívónak. Az idei Énekes
István ifjúsági emlékversenyen is bronzérmet szerzett, amely alaposan
megnövelte a harci szellemét az országos bajnokságra. Sebők immáron a
nehézsúlyban (91kg) szerepel az ifjúságiak között, és nemcsak nagy csatára
késztette sokkal rutinosabb ellenfelét, Szabados Bélát, hanem le is győzte a
két Európa-bajnokságot megjárt ökölvívót.

A
nap összefoglalója

Váry Tamás serdülő
Eb-bronzéremmel a tarsolyában érkezett a junior magyar bajnokságra, és ugyan
egy igazi bokszcsaládból érkező békési versenyzővel kezdett megküzdenie, de
jobbnak bizonyult Surman Áronnál a várakozásoknak megfelelően. A junior 54kg
másik hazai klasszisa, Koloszár Valentin gyors győzelmet aratott a serdülő
bajnok Csegezi Ádám ellen, akit edzője és az orvosi csapat azonnal kezelésbe
vett rossz lábmozdulatát követően. Ezúton is kívánunk egészséges visszatérést
az ökölvívás világába a fiatal bokszolónak.

A Budapesti Honvéd
Sportegyesület színeiben bokszoló serdülő Ob-ezüstérmes Bari István hatalmas
fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy évben, és kiváló tempóérzékét már a
második versenynapon bizonyította a debreceni Siroki Róbert ellen. A junior
könnyűsúly (60kg) kiemelt mérkőzésén Bari egyhangú pontozással győzte le
ellenfelét. A súlycsoport legrutinosabb ökölvívója, a serdülő Eb-ezüstérmes
Buza Rafael gyors döntő fölényes győzelmet aratott Kis-Kenéz Norbert elleni
meccsén.

A kick-boxos múlttal rendelkező Provics Gergő az első napon meglepetésre legyőzte a Vasas rutinos versenyzőjét, Kozák Renátót, de rövid ideje volt csak a pihenésre a 17 éves fiatalnak. Provics a második napon az érdi Szigetvári Bendegúz ellen lépett ringbe, aki már szerepelt junior Európa-bajnokságon is. Szigetvári több súlyt lépett felfelé, és az ifjúsági középsúly (75kg) küzdelmeiben még ugyan újonc, de remek technikai képességekkel rendelkezik. Provics ott folytatta, ahol egy nappal korábban abbahagyta, és szoros összecsapásban legyőzte a rutinosabb érdi ellenfelét.  

Forrás: www.boxing.hu – RSS