Szabó Krisztián: Remélem dobogóra állhatok

Idén első alkalommal klasszikus ralikrosszpálya felé veszi az irányt hétvégén a világbajnokság egyetlen állandó magyar indulója. Hellt csak látásból ismeri az ellenfelektől eltérően: de ugyanez volt a helyzet Silverstone-ban, ahol végül a döntőben szerepelt.

A norvégiai Hell az FIA ralikrossz-világbajnokság és a kísérőszériák hagyományos állomása, a Super 1600 Európa-bajnokság naptárában azonban általában nem szerepel, így lehet, hogy az utóbbi kategóriát kétszer is megnyerő Szabó Krisztián még sosem versenyzett a hangzatos nevű pályán. Szinte már szokásosan: az EKS – a 2016-os világbajnok Mattias Ekström csapata – újonca számára a 2019-es WRX-szezon ötödik állomása a negyedik helyszín, ahol idén versenyez először.

„Tavaly jártam ezen a pályán, mikor Szíjj Zsoltnak szpotterkedtem a Volland Racingnél, így kívülről nagyjából ismerem a vonalvezetést. Próbáltam minél többet tanulmányozni a tavalyi belső felvételeket, ezek alapján élvezetesnek tűnik, egy igazi ralikrosszpálya. Egyébként az első ilyen klasszikus ralikrosszos helyszín a szezonban, hiszen az eddigi négy versenyt mind Forma-1-es pályákon rendezték” – mondta a június 15-16-i versenyhétvégét megelőzően Szabó Krisztián.

„Úgy érzem, egyre jobban összeáll minden, a versenyeken egyre többet tanulok és érezhetően fejlődök. Silverstone-ban ismét sokat tanultam, és emiatt felkészültebben érkezek erre a versenyre. Fontos lesz, hogy egész hétvégén átívelő jó tempót szedjek össze, és már a Q1-től fogva a top 5-6 között szerepeljek. Ez Silverstone-ban sikerült, pedig az is olyan pálya volt, amit addig csak kívülről láttam, a többiek pedig már ismertek. Angliában bent voltam a döntőben, ami nyilván újra célom. Ha bejutok, minél jobb pozíciót szeretnék elérni: nagyon örülnék már egy dobogós helyezésnek, kis szerencsével pedig nincs is messze…”

A hétvége két szombati és két vasárnapi kvalifikációs futama az fiaworldrallycross.com élő online közvetítésében lesz nyomon követhető, az elődöntőt és a döntőt a Spíler 2 TV adja élőben 14.00 és 16.00 között.

A WRX állása 4/10 forduló után: 1. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208) 88 pont; 2. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 84 pont; 3. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1) 77 pont; 4. Janis Baumanis (lett, Ford Fiesta) 62 pont; … 9. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 50 pont.