Szabó Krisztián a jégautózás fővárosában

Szabó Krisztián a jégautózás fővárosában

Az idén újonnan elinduló Champ Truck World Series-ben való bemutatkozására készülő Szabó Krisztián múlt héten a svéd Arvidsjaurba utazott, ahol négy napon át autózott egy befagyott tó jegén egy Audi S4-es volánjánál, Rolf Volland mentorálása mellett.

Háromszoros autókrossz Európa-bajnokunk ezzel egy igen elit társasághoz csatlakozott, hiszen a korábbi sokszoros autókrossz kontinensbajnok, később a ralikrosszban Eb-futamgyőzelemig jutó Rolf Volland három fiatal orosz tehetség mellett őt hívta meg negyedikként az Audi Ice Driving Experience jégautós oktatására. Az említett három orosz pilóta közül kettő tavaly a ralikrossz Eb Super1600-as kategóriájában hengerelt: Sergej Zagumenov lett a bajnok, Nikita Miszjulia a második helyezett az év végi összesítésben, míg a harmadik pilóta a Le Mans-i 24 óráson fog elindulni idén egy LMP2-es modellel.

Ehhez a ,,kiválasztott” elitalakulathoz csatlakozhatott tehát a 22 éves magyar pilóta, aki Rolf Vollanddal hosszabb ideje jó kapcsolatot ápol, és tavaly részben az ő mentorálásának köszönhetően is sikerült rögtön dobogós helyezéssel bemutatkoznia a ralikrossz Eb Super1600-as mezőnyében, ami a sportág történetének legjobb magyar eredménye nemzetközi viszonylatban.

,,Rolf (Volland) az egyik instruktor az Audinál, és az ő meghívására vehettem részt ezen az eseményen. Mi nem az Audi szokásos programján vettünk részt, hanem egy személyes oktatáson, amit kifejezetten Rolf tartott nekünk. Nem élményautóztunk, hanem meg tanultunk gyorsan menni jégen. Ez kevésbé élvezetes és látványos, mintha folyton keresztbe csúszkáltunk volna, viszont sokkal gyorsabb annál. Négy napon át vezettünk egy befagyott tó jegén kialakított hosszabb pályán (7,5 perc volt egy kör), naponta két tank üzemanyagot elhasználva fejenként. en összesen 800 kilométert autóztam, és hát majdhogynem egy nap alatt mentünk itt annyit, mint mondjuk a ralikrosszban egy egész év alatt, úgyhogy hihetetlenül hasznos edzés volt ez” – kezdte beszámolóját Krisztián.

,,en végig egy Audi S4-est vezettem, amin az idő nagy részében ,,kisszöges” Lappi gumik voltak, de volt olyan is, amikor nem-szöges  gumikkal mentünk, majd visszatettük a szögeseket, és utána persze már sokkal könnyebb volt vezetni az autót. Közben Rolf folyamatosan mondta az instrukciókat, együtt kielemeztük a telemetriai adatokat, és tényleg aranyat ért ez a négynapos gyakorlás, ami főleg a finom mozdulatok elsajátításában segített. Nem véletlen, hogy nagyon sok autó- és gumigyártó cég jár ide tesztelni, továbbá rengeteg versenyző is, köztük a DTM pilótái.”

,,Stockholmtól mintegy 1000 kilométerre voltunk északra, Arvidsjaurban, amit szerintem nyugodtan nevezhetünk a jégautózás fővárosának. A repülőtéri csomagváróban több autógyártónak is külön standja volt, rengetegen szerveznek ide jégautós programokat, és egy külön múzeum is volt ott, amely a jégautózás kezdeteit és történetét mutatta be. Nagyon jó kis program volt ez minden szempontból, és úgy érzem, versenyzőként kifejezetten a hasznomra vált, ezért ha tehetem, biztosan visszatérek még oda” – tette hozzá végül Szabó Krisztián, aki autóversenyzői pályafutása előtt síelésben és síkrosszban is kiemelkedő eredményeket ért el versenyszinten, azaz a télisportok sem állnak távol tőle. Most szerencsésen tudta vegyíteni a kettőt, elsajátítva a jeges utakon történő vezetés fortélyait.

Az eredeti cikkhez kattintson ide!