Solymosi Márton győzelme Hatvanban

Budapest és Hatvan között 135,3 kilométer várta a „One Belt One Road” Cycling Tournament of Qinghai Lake-Hungary kerékpárverseny résztvevőit. A győzelmet végül Solymosi Márton (Epronex-BSS Oil Team) szerezte meg csapattársai Pápai Ádám (Epronex-BSS Oil Team) és Gönczy Gergő (Epronex-BSS Oil Team) előtt.

Május 4-én reggel pontban kilenc órakor az Asia Centertől rajtolt el az első, Budapest és Hatvan között megrendezésre kerülő Qinghai Lake országúti kerékpárverseny, amelyen öt nemzet sportolói képviseltették magukat. A borongós, esős időjárás ellenére már az éles rajt pillanatában megkezdődtek az akciók, Solymosi Márton (Epronex-BSS Oil Team) volt az első próbálkozó, majd folyamatosan pulzált a mezőny, mígnem a második galgamácsai mászásnál egy négy fős sor lépett el, nevezetesen Pályi Csaba (Epronex-BSS Oil Team), Pápai Ádám (Epronex-BSS Oil Team), Zathureczky Márk (Gesu Bikewear) és a Spartak Tlmace csapatának egy szlovák kerekese.

A szökevények legnagyobb előnye bő egy perc környékén tetőzött, miközben a főmezőny élén a cseh Forman Cinelli sora forgott sikerrel, mivel idővel meg is fogták az elől tempózókat.

Természetesen ezt követően sem nyugodtak meg a kedélyek. A végig aktívan versenyző Solymosi Márton (Epronex-BSS Oil Team) sokadik kísérletére csak ellépett, rövid idő alatt húsz másodperces fórt felépítve. Előnye kitartott, így végül megnyerte a versenyt csapattársai Pápai Ádám (Epronex-BSS Oil Team) és Gönczy Gergő (Epronex-BSS Oil Team) előtt.

„Nagy szükségem volt már erre a győzelemre – mondta a versenyt követően Solymosi „Bukta” Márton. – Az időjárás ugyan megnehezítette a körülményeket, de az eső az mindenki számára ugyanúgy eset. Köszönöm a csapatnak a támogatást, nélkülük nem sikerült volna hazaérnem. Remekül dolgoztunk össze, mindenki tudta, hogy mi a feladata. Csapatként is sokat ér számunkra ez a diadal, egy remek szervezésű versenyen, nemzetközi mezőnyben értünk el sikereket.”       

EREDMÉNYEK

Forrás: www.bringasport.hu – RSS