SAJÁT CSARNOKHOZ JUTHAT A MAGYAR JÉGKORONG

A Magyar Jégkorong Szövetség a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel együttműködésben jelentős beruházásra készül. A Nemzeti Korcsolyázó Központ már ismert terve mellett megszülethet a Nemzeti Jégkorong Csarnok is. A létesítményt a Récsei Center néven ismert bevásárlóközpont épületében valósíthatják meg.

Az évtizedek óta töretlenül fejlődő magyar jégkorongsport egyre magasabb szintekre jut el. A válogatott kétszer megjárta az A csoportot, a 2008-as szapporói csodát 2015-ben Krakkóban megismételte. Ezt követően 2018-ban, a hazai rendezésű divízió 1/A csoportos világbajnokságon csupán másodperceken múlott, hogy harmadszor is összejöjjön a legjobbak közé jutás. Elmondható tehát, hogy immár minden vb-n az esélyesek között kell számolni velük, versenyben vannak riválisainkkal. Ehhez egyre több tudás és egyre szélesebb bázis áll rendelkezésre a magyar hokiban. Egyvalami hiányzik továbbra is, amint az a 2018 áprilisi vb-n is kiderült: a megfelelő méretű és színvonalú saját hokicsarnok.

 

 Az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után most új lehetőség nyílt az ún. Récsei Center épületében, amelynek van is realitása. Az értékes műemlék épületet természetesen nem bontják el, a projektet belső átalakítások révén valósítanák meg. Azok után, hogy az elmúlt évtizedekben számtalan sportpálya helyén épültek kereskedelmi célú létesítmények, első alkalommal történik mindez fordítva.

 A Magyar Jégkorong Szövetség a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel összefogva meg tudta szerezni ehhez a szükséges kormányzati támogatást. Átgondolva a tervezési és beruházási folyamatokat, értékelve a műszaki, gépészeti, üzemeltetési és sportszakmai szempontokat a két szövetség számára egyértelművé vált: a projektet a leghatékonyabban és a leghasznosabban a Nemzeti Korcsolyázó Központtal (NKK) együtt, a szinergiákat érvényesítve indokolt tető alá hozni. Ez hangsúlyos folyománya az együttműködési megállapodásnak, amelyet múlt év novemberében írt alá az MJSZ és a MOKSZ elnöke.

Az NKK és a Nemzeti Jégkorong Csarnok előkészítése és közös beruházás keretében történő megvalósítása mindkét sportágnak eminens érdeke.

 Meggyőződésünk, hogy a magyar jégkorong igényei nem túlzóak, amikor a ma már méltatlan állapotban lévő, közel 60 éves Kisstadion után saját csarnokot szeretne. Egy olyan létesítményt, amelyben kényelmesen elférnek és jól érzik magukat a válogatottjaink és a szurkolók egyaránt, ahol a jég nem olvad el technikai problémák miatt, és nem is lyukad ki a mérkőzés előtt.

 A jégkorong alapvetően közösségi sport, és ennek a jégkorongcsarnok kialakításában is tükröződnie kell. Olyan tereket fogunk megvalósítani az új Nemzeti Jégkorong Csarnokban, és olyan funkciókat fogunk létrehozni, amelyek nemcsak a jégkorongozó közösségnek – beleértve szülőket és szurkolókat -, hanem az épület közvetlen környezetében élőknek is új lehetőségeket, vonzó szabadidő-eltöltési formákat nyújthatnak.

MJSZ Sajtó