Remekel a Serie B-ben a Milan kölcsönjátékosa

Van a Milannak egy saját nevelésű játékosa, aki jelenleg kölcsönben szerepel az olasz másodosztályban és kiváló teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. Olyannyira meggyőző a játéka, hogy a Milan a nyáron tesztelné az előszezonban.

Tommaso Pobega az előző idényt a Serie C-ben szereplő Ternanában töltötte, míg tavaly nyáron a másodosztályú Pordenone együtteséhez került kölcsönbe. Úgy tudni, hogy az olasz együttesnek vételi opciója van a fiatal középpályásra, de a piros-feketék egy visszavásárlási opciót is illesztettek a szerződésbe.

A Tuttosport szerint a Milan szorosan figyelemmel követi Pobega teljesítményét, aki nagyon pozitív benyomást keltett a játékával. A 20 esztendős középpályás már rögtön a debütáló meccsén az első fordulóban 2 góllal vette ki a részét a Pordenone 3-0-s győzelméből a Frosinone ellen. Pobega 19 tétmeccsen 5 gólnál és 3 gólpassznál jár és fontos szerepe van abban, hogy a Pordenone a rájátszásért harcol. A csapat sokáig a második helyen tanyázott, azonban most egy hat meccse tartó nyeretlen széria miatt visszacsúszott a nyolcadik helyre.

Pobega ügynöke, Patrick Bastianelli a MilanNews-nak nyilatkozott ügyfeléről.

“Tommasónak kiváló szezonja van, 5 gólnál jár és meccsről meccsre folyamatosan fejlődik. A szerződése 2022. június 30-ig szól a Milannal és hiszem, hogy Pobegának megvannak a fizikai, technikai és mentális kvalitásai ahhoz, hogy a jövőben egy nagy csapatban játsszon. A Milan figyelemmel kíséri a fejlődését.” – mondta a játékos ügynöke.

“Tommaso arra összpontosít, hogy jól zárja a szezont a Pordenonével. Készen áll arra, hogy főszereplővé váljon a Serie A-ban. Fontos emberi értékekkel rendelkezik. Ő egy komoly srác és a korához képest nagyon érett. Határozott, vidám és pozitív személyiség, aki mindig a tökéletességre törekszik.”

Fennáll annak az esélye, hogy Pobega a nyáron visszatér a Milanhoz és lehetőséget kap a bizonyításra az első csapat tagjaként a felkészülési időszakban.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS