Rekordnevezés a V4 verseny magyar szakaszán

Május második hétvégéjén rendezik a V4 kerékpárverseny magyar szakaszát, valamint az ország első női országúti UCI versenyét. Május 11-én szombaton a hagyományos Budapest-Pannonhalma útvonalon halad a férfiak versenye, majd vasárnap a Pannonhalma-Zirc-Pannonhalma útvonalon mérik össze tudásukat a hölgyek.

Törzsök Zsolt, a főszervező Mozgás, Egészség Rekreációs Sportegyesület elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az előnevezések szerint 162-en állnak rajthoz a szakaszon, s magyarországi profi pontszerző kerékpáros-viadalon még sohasem volt ilyen sok induló.

Kumin Ferenc, európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: az 1991-ben létrejött visegrádi együttműködés egy sikertörténet, hiszen az országok – Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia – közötti kapcsolatok sűrűsége azt mutatja, hogy annak idején helyes volt az alapító atyák elképzelése. Hozzátette: a visegrádi országok gazdasági súlyát jól jelzi, hogy együtt nagyobb kereskedelmet folytatnak Németországgal, mint Franciaország.

„A V4 kerékpárverseny jól népszerűsíti a Visegrádi együttműködést, és hirdeti a Visegrádi Csoport eszmeiségét, a közös hagyományokat” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Dávid F. Andor, a Nemzetközi Visegrád Alap ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a 2000-ben alakult alap évről évre növekszik, s már 2013 óta támogatja a V4 kerékpárversenyt, amelynek egyre nagyobb az elismertsége, fantasztikus kezdeményezésnek és példaértékű projektnek nevezte.

Törzsök Zsolt elmondta, a négy ország külügyminisztériumának védnökségével létrejött nemzetközi versenysorozat idei utolsó előtti állomása szombaton 11 órakor Budapestről rajtol majd és 168.7 kilométer megtétele után a cél Pannonhalmán, a főapátság előtt lesz kijelölve.

„Összesen 28 csapat, köztük öt magyar áll rajthoz, a mezőny felét profi kontinentális team alkotja” – jelentette ki Törzsök Zsolt, aki kiemelte, hogy a versenyzőknek a szakasz végén négyszer kell majd feltekerniük a helyenként 15 százalékos meredekségű pannonhalmi emelkedőre.

A Mozgás, Egészség Rekreációs Sportegyesület elnöke hozzáfűzte: egy nappal később, vasárnap tartják meg a 101 km-es távú V4 Ladies Series Pannonhalmát, amely az első hazai professzionális női verseny lesz. Törzsök Zsolt tájékoztatása szerint mind a férfi, mind a női viadal a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) naptárában szereplő kiemelt kategóriás nemzetközi versenynek számít, így ezeken világbajnoki és olimpiai kvalifikációs pontokat is lehet szerezni.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a férfiaknál Valter Attilától, a nőknél Vas Kata Blankától várja a legjobb szereplést. Akár a győzelemre is esélyesnek tartja őket, pedig eddig magyar versenyzőnek még nem sikerült diadalmaskodnia a V4-en.

Visegrád 4 Kerékpárverseny 2019 – Útvonal

2019máj1110:00KiemeltVisegrád 4 KerékpárversenyBudapest – Vogue RendezvényhajóSzakág:OrszágútKategória:UCI 1.2

A V4 Kerékpárverseny magyarországi mezőnye Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol (lassú rajt), majd 168,7 kilométer megtétele után a Pannonhalmi Főapátság előtt ér célba. A versenyzőknek a célba érkezés előtt Pannonhalmán három és fél 5,5 kilométeres kört is meg kell tenniük, helyenként 15%-os meredekségű emelkedővel.

Május 11-én, szombaton délelőtt rajtol Budapesten, a Carl Lutz rakparton, a Vogue Étteremhajó elől, majd többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravaszd érintése és 168,7 km megtétele után, várhatóan nagyjából 15:25 és 15:50 között ér célba a mezőny.

V4 Krékpárverseny 2019 - Áthaladási időpontok

Visegrad 4 Ladies Series – Útvonal

2019máj1210:00KiemeltV4 Ladies Series PannonhalmaPannonhalmaSzakág:OrszágútKategória:UCI 1.2

A hölgyek május 12-én, vasárnap 13 óra 25 perckor vágnak neki a 101,2 kilométeres távnak Pannonhalma főteréről, majd Ravaszdon, Bakonypéterden, Veszprémvarsányon, Bakonyszentkirályon, Bakonyoszlopon, Dudaron, Nagyesztergáron és Zircen áthaladva érnek vissza Pannonhalmára. A cél a hölgyek esetében is a Pannonhalmi Apátság, ahova várhatóan 16:00 és 16:20 között érkeznek meg.

Visegrad 4 Ladies Series - Áthaladási időpontok

 

Forrás: www.bringasport.hu – RSS