Rajtra készen a Honvédosok

Virbán Martin, Virbán Gábor és Bundovics István is készen áll a Papp László Női és Férfi Ökölvívó Országos Bajnokságra. Az ob kedden kezdődik.

Rohamosan fejlődik a Budapest Honvéd Ökölvívó Szakosztálya. A Balzsay Károly által vezetett klub három versenyzővel is indul a kedden kezdődő eseményen.

Virbán Martin 2018-ban országos bajnokként zárt. Idén három nagy ellenfele is lesz. Szaka István, Bernáth Attila és az eddig egy súlycsoporttal feljebb boxoló Csóka Nándor is a dobogó legfelső fokán szeretné zárni a hazai versenyt.

„Megszeretném nyerni, de nehéz dolgom lesz, mert ha úgy nézzük négy magyar bajnok van egy súlyba. Úgyhogy fel kell kötni a gatyát.”– mondta Virbán Martin

A súlycsoportból ezúttal hiányozni fog testvére, Virbán Gábor, aki eggyel feljebb 57 kg-ban indul a kedden kezdődő eseményen.

„Mindenféleképpen nehéz dolgom lesz, hiszen súlycsoportot váltottam. Azt várom magamtól, hogy jól érezzem magam a ringben és a legjobb formámat tudjam nyújtani.”- nyilatkozta Virbán Gábor

A harmadik versenyző Bundovics István, aki szintén 57 kg-ban indul a Papp László Ökölvívó Országos Bajnokságon.

„A felkészülés jól sikerült, jó formában érzem magam és ezt meg is szeretném mutatni a magyar bajnokságon.”- összegzett Bundovics István.

 

A Papp László Női és Férfi Ökölvívó Országos Bajnokságot december 3-6-ig rendezik Budapesten. A selejtezőket a Madárfészek Ökölvívó Akadémián, míg az elődöntőket és a döntőket a Körcsarnokban rendezik.