Rade Krunic a Spezia célpontjai között van

Nemrég Tommaso Pobegát szerették volna megszerezni, most rástartolhatnak egy másik Milan játékosra a középpálya megerősítése szempontjából.

A TMW információi szerint a Spezia nyári célpontjai között szerepel Rade Krunic, a Milan középpályása. Az olasz együttes az előző idényben a 15. helyen végzett a Serie A-ban és kiharcolta a bennmaradást.

Krunic az előző két szezonban kiegészítőember volt a Milanban mind a középpályán, mind a támadó-szekcióban. A 27 éves bosnyák futballista az előző idényben a Serie A-ban 700 játékpercet töltött a pályán, a mérlege 1 gól és 2 gólpassz volt, míg az Európa Ligában 10 meccs jutott neki.

A Milan vezetőségének álláspontja, hogy Krunic egyáltalán nem szerepel az érinthetetlen játékosok között, így megfelelő ajánlat esetén távozhat. Ugyanakkor a 27 éves játékos boldog a Milanban és a prioritás számára, hogy maradjon annak ellenére, hogy csak elvétve kap játéklehetőséget.

Nemrég a Spezia bepróbálkozott a Milannál és szerette volna ismét kölcsönvenni Pobegát, azonban Paolo Maldiniék nem igazán nyitottak erre és nemet mondtak, mivel a saját nevelésű középpályás része lehet az első csapatnak a következő szezonban.