Pioli nyilatkozott a csapatról, a célokról, a BL-ről és Ibráról

Stefano Pioli, a csapat vezetőedzője nem ért egyet azzal, hogy a zárt kapus meccseknek volt betudható a Milan kiváló formája a bajnokság újrakezdése után, továbbá beszélt Ibrahimovicról, a következő szezon céljairól és a példaképnek tartott edzőkről.

A SZEZON MÁSODIK FELÉRŐL
“A szüleim azt tanították, hogy a lehető legjobbat nyújtsam felemelt fejjel anélkül, hogy túlságosan előre tekintenék. Gazidis és az Elliott tartotta a szavát: azt mondták, hogy a szezon végén lesz megítélve a munkám. Nem volt értelme és nem akartam olyan dolgokra pazarolni az energiámat, amelyek nem az én kezemben voltak. Soha nem láttam, hogy Rangnick csapatai milyen játékstílusban játszottak. A játékosokkal, a szakmai stábbal, Maldinivel és Massarával együtt csak a munkámra összpontosítottam az egység és az összhang jegyében, mindezt a világjárvány érzékeny szakaszában.”

IBRAHIMOVICRÓL
“Egy szezon során nem minden megy simán, de Ibrahimovic mindent könnyebbé tett. Hiba az életkorára hivatkozni, ő 100 százalékban profi. Komolyságot és versenyképességet tanított a fiatal játékosoknak minden egyes edzés alkalmával. Ő volt az első, aki megérkezett Milanellóba, és az utolsó, aki távozott. Ezek nagyon erős jelek. Zlatan nagyon tiszteli a szerepeket. Amikor az erőnléti állapota felől érdeklődtem, azt mondta, hogy én döntök és mindig tiszteletben fogja tartani a választásaimat. Mindannyian tanultunk tőle. Ő egy élő példa arra, hogyan maradj a legmagasabb szinten. Azt tanítja, hogy soha ne légy elégedett.”

“Egy ilyen karizmatikus személlyel minden feladat könnyebb. Emelte a csapat versenyképességét. Maldinivel, Massarával és Gazidisszel meg vagyunk győződve arról, hogy Ibrának folytatnia kell velünk. Az anyagi részről szóló tárgyalásokban nem veszek részt, de mindannyian tudjuk, hogy mire képes.”

A KÖVETKEZŐ SZEZON CÉLKITŰZÉSÉRŐL
“A Milannak vissza kell térnie a Bajnokok Ligájába. Idén 12 pont volt a hátrány a negyedik helyhez képest, ezt nem lesz egyszerű ledolgozni. Szilárdabbnak kell lennünk és javítani a jelenlegi szinten. Az Európa Ligára is koncentrálnunk kell. Három hét pihenő után a maximumot kell nyújtanunk. A fiatal csapat mindenképpen előny és tisztában vagyunk azzal, hogy mi vár ránk.”

DONNARUMMÁRÓL
“21 évesen már nagyon tapasztalt és az utolsó néhány mérkőzésen csapatkapitány is volt. Már ott van a világ három vagy négy legjobb kapusa között és ő lesz a legjobb. Egyáltalán nem tudom elképzelni a Milant nélküle.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
“Theo Hernándeznek ez volt az első éve Olaszországban és még inkább ki fog teljesedni. Bennacer először játszott egy nagy klubban és Leaónak a benne rejlő potenciállal kiváló eredményeket kell elérnie. Aztán ott van Rebic, Calhanoglu, Romagnoli és Kjaer. Néhány célzott igazolás elegendő lesz.”

A 2020-AS FORMÁRÓL
“Ebben az évben csak az Atalanta szerzett több pontot. Egy nagyszerű félidő után csak a derbit és a Genoa elleni meccset veszítettük el. Az előttünk lévő csapatok legyőzése nagy lendületet adott. Azt mondhatom, hogy komolyságot szereztünk. A karantén első 2-3 hetében békén hagytuk a játékosokat és a családjukkal tölthették az idejüket. Aztán videón keresztül csoportos edzések voltak az erőnléti állapot visszanyerése érdekében, majd jött az intenzív terhelés Milanellóban. Mindenekelőtt a motivációra összpontosítottunk: tisztában voltunk azzal, hogy megvan bennünk a kvalitás, amit addig nem mindig sikerült megmutatni.”

EGYESEK SZERINT A ZÁRT KAPUS MECCSEK ÉS A KÖZÖNSÉG HIÁNYA IS HOZZÁJÁRULT AHHOZ, HOGY A MILAN ENNYIRE REMEKELT
“Ezzel nem értek egyet. A szezon második fele szokatlan volt és a közönségünk jogosan támaszt elvárásokat. Kevés stadion van, ahol ilyen szenvedélyt kapsz. A szurkolók jelenléte extra tényező lesz az eredmények megszilárdítása érdekében.”

KESSIÉRŐL
“Kezdetben nehéz volt a kommunikáció közöttünk, aztán valami történt. Nagyon tetszett, amikor közel 24 évesen azt mondta, hogy veteránnak érzi magát, akinek példát kell mutatnia a többieknek.”

AZ ÁLTALA CSODÁLT EDZŐKRŐL
“A legmagasabb szintet tekintve Guardiola és Klopp inspirál.”

GATTUSÓRÓL
“Örülök, hogy jó eredményeket ér el a Napolival. Jól játszik a csapata. Gattuso nagyon fontos munkát vitt véghez a Milannál. Ő egy fiatal edző világos elképzelésekkel.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS