Pioli elégedett, a pozitívumokra kell építeni

A Milan gólgazdag mérkőzésen 3-2-re legyőzte a Bologna együttesét, így sorozatban második alkalommal sikerült megszerezni a három pontot. Stefano Pioli szerint a csapatban megvolt az intenzitás és a minőség a győzelem megszerzéséhez.

“Célunk a következő mérkőzés, ez minden. A pozitív benyomásokra kell építkeznünk. Ez egy nagyszerű mérkőzés volt két támadószellemű csapat között, akik gólokat akartak szerezni. Ez csak egy újabb ok arra, hogy jobban higgyünk a képességeinkben és a minőségünkben. Ezt a megfelelő intenzitással párosítva tovább fejlődhetünk.”

“Piatek? Ma egy nagyon fontos referenciapont volt. Tudtuk, hogy a Bologna magasan fog védekezni és nagyszerűen tartotta meg a labdát. Kris is magabiztosabb lett ezen a mérkőzésen. Hernández? Úgy gondolom, hogy Theo remekül időzíti az előrefutásait, fizikailag erős és technikás. Ő egy olyan fajta játékos, aki képes megtörni az ellenfél védelmének egyensúlyát, ha szabad terület van előtte. Felszabadíthatjuk őt a teher alól, ha máshol kiegyensúlyozottabbak vagyunk és ha az egész csapat részt vesz a támadásban, ahogy az utóbbi időben.” – nyilatkozta Pioli.

“Jó látni, hogy több játékos is előretör a támadásoknál. Mindig ezt a hozzáállást kellene mutatnunk. Fontos a minőség, de most mindenki a csapatért dolgozik és mindenki feláldozza magát. Nem véletlen, hogy most már jönnek az eredmények is. Jól mozogtunk a labdával és a labda nélkül is. Megvannak a játékosaink ahhoz, hogy minőségi futballt játsszunk, amíg ehhez intenzitás is társul. Ezt a mérkőzést hamarabb le kellett volna zárnunk, mert 3-2-nél bármi megtörténhetett volna, de megmutattuk, hogy jó úton haladunk.”

“Bennacer és Bonaventura? Olyan játékosok, akik tudják, hogyan találjanak üres területet és a középhátvédek is jól teljesítettek a labdabirtoklásnál. Tizenegyes? Piatek az első számú rúgó, a második számú pedig Kessié.”

“Még mindig van sok dolog, amiben jobban kell teljesítenünk. Kevesebbet kell hibáznunk, a teljesítmény növekszik. Örülök annak, amit a pályán látok, de még sokat kell javulnunk. Hozzáállás? Ez a természetes, ilyen hozzáállás kell. Ez azt jelenti, hogy valami korábban nem működött. Mindenki megérdemli a játékot, de mindenkinek a legjobbját kell nyújtania. Elégedett vagyok, a meccs jó volt és most a Sassuolo elleni bajnokira kell gondolnunk.”

“Mihajlovic? Nagyon örültem, hogy láthattam. Meg akartam ölelni, de Sinisa azt mondta, hogy jobb, ha inkább nem (a kimerült immunrendszere miatt – a szerk.), de még így is szép pillanat volt. Remélem, hogy a teljes felépülés útjára lépett. Megérintett a találkozás és csak együtt éltem a pillanattal.”

A Bologna-Milan mérkőzés összefoglalója ide kattintva elérhető.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS