Parádés versenyeket hozott a BMX Cross OB

Július 25-én Sopron adott otthont az idei BMX Cross Országos Bajnokságnak, majd egy nappal később ugyanitt rendezték meg a Magyar Kupa első fordulóját is. Mindkét versenyen az idén harmincéves BMX katlan fogadta a kerekeseket.

Új vezetéssel indult neki ennek az évnek a BMX Cross szakág, a régi irányítás eredményeit elismerve, és megköszönve a sokéves munkát. A nevezések lezártakkor örömmel volt nyugtázható, hogy a szombati országos bajnokságra több mint nyolcvanan regisztráltak, ami pont két és félszerese volt a tavalyi létszámnak.

További örömre is volt oka a szervezőknek, nevezetesen, hogy előkerültek az elmúlt évtized nagymenői és nem ám csak nézőként a pálya szélén, hanem újra sisakban, teljes szerelésben, leporolva a régi bringákat, a rajtvonalnál. Prájczer Péter a szakág korábbi emblematikus alakja, aki a hegyikerékpározásban és a pályaszakágban is jeleskedett vagy Mészáros Krisztián, a soproni „úthenger”, aki újra megcsillogtatta elismerésre méltó tudását. Mellettük voltak olyan nagyágyúk is, akik még nem jutottak el a licenc kiváltásáig, de az amatőrök között azért mégis ott voltak: Balogh Péter, Gombos Zsolt, Szél Gergely vagy éppen Szűcs Péter.





További örömre adott okot, hogy a hegyikerékpáros szakágban eredményesen szereplő Bikezone Gödöllő négy versenyzővel tette tiszteletét valamint, hogy egy új klub is megjelent a regisztrációnál, a RendekiBMX-Cross SE.

Külön hab volt a BMX-torta tetején, hogy az idehaza évek óta nem látott, egyetlen elit osztályú kerekesünk, a Franciaországban élő és profiként ott készülő Bujáki Bence is kimondottan csak az ob kedvéért utazott haza.

Az országos bajnokságon nagyrészt a papírforma érvényesült. Az U9-es korosztályban Naszádos Saba (Veszprémi Spartacus SE), – aki két éve világbajnoki bronzérmet szerzett – szombaton hozta a kötelezőt és magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet.

A soproni versenyzők a hazai pálya előnyét élvezve több kategóriában is a dobogó legfelső fokára állhattak fel. Lengyel Gellért (BMX Sopron SE) U11-ben jeleskedett, Farkas Bendegúz (BMX Sopron SE) az U13-ban diadalmaskodott, Torma Zalán (BMX Sopron SE) pedig U15-ben kaparintotta meg az aranyérmet.

Az U17-es kategóriában érvényesítve a papírformát Bujáki Bence (DN Pays de la Loire) lett a magyar bajnok az új szakágvezető Vincze Gergely (Gencsapáti BMX) és a veterán Prájczer Péter (BMX Sporon SE) előtt.

Népes volt az amatőr versenyzők tábora is. Korábban vitatott volt ezen futamok létjogosultsága, de Sopronban választ adtak arra, hogy a szakágnak igenis szüksége van az amatőrökre.

Vitás kérdés volt az újonnan kiírt U7-es korcsoport létrehozása is, s ugyan csak három licenccel rendelkező állt rajthoz – Gombors Bors (Gencsapáti BMX) szerezte meg a bajnoki címet -, de az amatőrök között már heten indultak.

A vasárnapi kupafutamon az U7-es korcsoportban a szlovák Peter Gasparik (BMX Klub Raca) diadalmaskodott, U9-ben kisebb meglepetésre Kocsis Bendegúz (Gencsapáti BMX) legyőzte a toronymagas favorit Naszádos Sabát (Veszprémi Spartacus SE), U11-ben a svájci Nathaniel Köhler (Powerbike Winterthur BMX) volt a legerősebb, U13-ban Farkas Bendegúz (BMX Sopron SE) győzött, az U13-as lányoknál Kiss Nikoletta Bettina (Veszprémi Spartacus SE) volt a legjobb, U15-ben Zsoldos Péter (Gencsapáti BMX) nyakába került az aranyérem, az U17-es női futamban Czisztler Hanna (BMX Sopron SE) nyert, 17+ -ban Vincze Gergely (Gencsapáti BMX), míg 30+ -ban Balogh Péter (Gencsapáti BMX) gurult át elsőként a célvonalon.

Nagy elismerés illeti meg a soproni rendezőket, akik szintén újak a BMX Cross életben, de határtalan lelkesedéssel és hatalmas ambícióval vetették bele magukat a munkába és egy kiváló versenyhétvégét vezényeltek le.

Folytatás Veszprémben, a BMX Cross Magyar Kupa második és harmadik fordulójában, az ország első BMX pályáján, augusztus 22-23-án.

202025júlEgész napÁtütemezettKiemeltBMX Cross OBSopron – BMX PályaSzakág:BMX CrossKategória:MKSZ Országos Bajnokság

202026júlEgész napÁtütemezettBMX Cross Magyar Kupa1. fordulóSopron – BMX PályaSzakág:BMX CrossKategória:MKSZ Magyar Kupa

Forrás: www.bringasport.hu – RSS