Padlón volt világbajnok úszónk, miután elkapta a koronavírust

Edzője, Selmeci Attila szerint Milák Kristóf világbajnok úszó mentálisan a padlón volt, miután megfertőződött a koronavírussal.

“Fizikálisan legyengült, és mentálisan is padlón volt, nehezen állt vissza a munkába” – nyilatkozta az edző az M4 Sport Sporthíradóban csütörtökön.

Selmeci emlékeztetett, hogy tanítványa szeptember végén fertőződött meg, ezután négy hét teljes kihagyás várt rá. Nemrégiben ismét edzésbe állhatott, az utolsó orvosi vizsgálata hétfőn volt, és minden rendben találtak nála, tehát újra a megszokott terhelést kaphatja.

“Nehéz időszakon vagyunk túl, de már sokkal jobban van, mint korábban”

– közölte az edzője.

A tréner hozzáfűzte, Milák nagyon szeretett volna indulni a Nemzetközi Úszóliga (ISL) legutóbbi idényében – amit október közepétől múlt vasárnapig a Duna Arénában rendeztek -, mert akkor tud igazán jól teljesíteni, ha rendszeresen részt vehet nagy versenyeken, ahol komoly ellenfelekkel mérkőzhet.

Selmeci elárulta, hogy a világbajnok sportoló a decemberi, kaposvári országos bajnokságon kevesebb számban indul, mint máskor. Mivel a felkészülése nem volt tökéletes, 50, 100 és 200 méter pillangón, illetve 50 és 100 gyorson, valamint 50 háton áll rajthoz.

“Bízom a fantasztikus versenyzési képességében és győzni akarásában, illetve abban, hogy az országos bajnokság is segíteni fog, hogy mihamarabb folytathassuk a megszokott munkát” – nyilatkozta Selmeci Attila.

(MTI-uszosport.hu)