Női válogatott: napi három edzéssel készülünk

Napi három edzéssel készül Montenegróban a magyar női vízilabda-válogatott, amely június 4. és 9. között a Duna Arénában sorra kerülő világliga-szuperdöntőben az olimpiai kvalifikációért küzd majd.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A bajnoki szezon végét követően két hét pihenőt kaptak Bíró Attila tanítványai, ezután indultak el Herceg Noviba, az edzőtáborba, ahol – a Magyar Vízilabda Szövetség helyszíni tudósítása alapján – senkin sem látszik a rövid kihagyás.

“Ez a pár nap most arról szól, hogy visszarázódjunk a vízilabdás életbe” – nyilatkozta Vályi Vanda. “Előtte volt két hét civil élet, amikor mindenki pihenhetett, tudott magával foglalkozni. Bár ez nem mindig jelenti azt, hogy teljesen kizárjuk az edzést. Én nagyon jól érzem magam. Szerintem az edzőink is pozitív visszajelzést adtak, hogy jól kezdtünk, nem vagyunk olyan rossz formában. De tudjuk is, hogy sürget az idő, mert nincs sok a júniusi világligáig, szóval belecsaptunk a lecsóba” – tette hozzá.

Illés Anna kifejtette, kemény úszó és kondicionáló edzésekkel készülnek, ugyanakkor már a taktikára is nagy hangsúlyt fektetnek: “Valószínűleg többet is mint tavaly, miután két hét múlva már világliga-szuperdöntőt játszunk, tavaly pedig csak az Eb-re készültünk végig. Volt két hét pihenőnk, azért ott elveszik a lábtempó, kicsit a figyelem, illetve a reakcióidő is, de csütörtökön és pénteken este már kétkapuzunk az ausztrálokkal, úgyhogy az a két edzés nagyon jó erőpróba lesz nekünk.”

A kikapcsolódást ezúttal egy kisebb ünnepség jelentette, ugyanis Gyöngyössy Anikó a montenegrói edzőtáborban ünnepelte a 29. születésnapját: “Ez most egy ilyen időpontra esett. Kicsit az erőnléttel még küzdeni kell, de jól érzem magam. Inkább csak köszöntésekkel, meg nevetéssel, kártyázással, passzív pihenéssel töltjük az időt az edzések mellett” – mondta az ünnepelt.
A világliga szuperdöntőjében a magyarok az olimpiai és világbajnok amerikaiakkal, a kanadaiakkal és az oroszokkal szerepelnek azonos csoportban, a másik négyesben Hollandia, Ausztrália, Olaszország és Kína kapott helyet. A torna győztese elsőként szerez kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS