Nápolyban tarolt a vízilabda és feljövőben a csapatsportok az idei Universiadékon

30. Nyári Universiade Nápoly – Történelmi győzelemmel vihette haza az aranyérmet a női egyetemi vízilabda válogatott. A férfiak bronzot szereztek, míg a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián judóban végzett a harmadik helyen. Idén a téli és a nyári „Egyetemi Olimpiákon” – az 1965-ös budapesti Universiade óta először – összesen 5 csapatsport képviselte hazánkat, és 54 év után 3 csapatunk is bejutott a legjobb négy közé.

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) 174 tagországából 112-en, összesen 5971 sportolóval vettek részt az idei nyári egyetemi játékokon. Az eredetileg Brazíliaváros által megnyert 2019-es Universiade beugró rendezője Nápoly, ahol a résztvevők fele a kikötőben lehorgonyzott óceánjárókon lakott, míg a többiek 7 különböző, a Vezúvot körülölelő helyszínen kaptak szállást. A hotelek és luxushajók mellett a szervezés komoly nehézségekkel küszködött, elsősorban a szállítás terén, de még jó néhány téren adták fel a leckét a csapat kísérőinek.

 

Az ebben az évben 70 esztendős, és Olaszországba tizenegyedszer visszatérő FISU első olyan Universiadéja ez, amelyre az új, immár 25 éves felső korhatárral lehetett csak benevezni. Jelentős változás, ahogy ahhoz is alkalmazkodni kell, hogy a július eleji időpont sok más eseményhez esik közel, a kvangdzsui vizes-világbajnoksághoz, a budapesti vívó vb-hez és Judo Grand Prix-hoz, de említhetnénk az atléták U23-as Eb-jét, vagy a hazai Gyulai Memorialt.

 

Mindez erősen befolyásolta a dobogós helyezéseket is. Az összesen 31 felsőoktatási intézmény 101 hallgató sportolójából álló magyar egyetemi válogatott 1 aranyérmet (női vízilabda) és 2 bronzérmet (Tóth Krisztián judo és férfi vízilabda) szerzett. A legsikeresebb nemzet a 2020-as olimpiát rendező Japán, akik a legjobbakkal érkeztek a Dél-olasz „fővárosba”, és 33 győzelemmel megnyerték az éremtáblát Oroszország, Kína és az USA előtt.

 

Vízilabdázóink szakvezetői a már említett okokból a szokásosnál is szűkebb keretből válogathattak játékosokat, ami az erős mezőnyben komoly veszteség. Mégis egészen kitűnően sikerült az alkalmazkodás a megváltozott életkori szabályhoz, hiszen a lányok veretlenül, míg a fiúk mindössze két vereséggel teljesítettek. Az más kérdés, hogy épp a hazaiak ellen két „véres” meccset is játszottak, az oroszok ellen pedig mindkét csapatunk ötméteresekkel harcolta ki a győzelmet.

 

Az egyetemi sportban 46 éve nem indult röplabda csapat világversenyen, lányaink most mégis bravúrosan bejutottak a „final fourba”, ami egyszerre 3 magyar csapatnak 1965 óta most sikerült először, ahogy maga a röplabda 4. hely is 54 évet váratott magára. Ha hozzávesszük a női kosárcsapatunk utóbbi években stabil 7-10., és az idei Téli Universiadén debütáló jégkorongozók 9. helyezését, elmondhatjuk, hogy ebben az évben 5 csapatunk szerepelt Tao-s támogatással az egyetemista sportolók legnagyobb rendezvényén. Összességében pedig – a kézilabdázó fiúk 2015-ös 9. helyével – már csak a labdarúgás maradt ki a látvány-csapatsportok egyetemi világeseményeiből.

Az egyéni sportokban is a maximális helytállás jellemezt a magyar delegáció valamennyi tagját. A judóban kiemelkedik Tóth Krisztián (-90 kg) bronzérme, de Boros Bence (-66 kg) ötödik helyezése is figyelemre méltó. Atlétikában Gyurácz Réka kalapácsvetésben és Szilágyi Réka gerelyhajításban elért 4., illetve Rivasz-Tóth Norbert gerelyhajításban és Szikszai Róbert diszkoszvetésben szerzett 5. helye szintén azt mutatja, hogy erős mezőnyre kell számítani az Universiadékon. Ezt tapasztalták meg úszóink is, akik közül Kutasi Máté 200 m mellen 5., míg Sós Dániel 200 m vegyesen 6-ként csapott a célba. Mindketten erős úszással kerültek döntőbe, ahol a vb-re utazókkal is találkozhattak.

 

Az Universiade ideje alatt – a részvétel megszervezésén túl – prof. dr. Kiss Ádám MEFS elnök és dr. Székely Mózes MEFS főtitkár, csapatvezető tárgyalt a FISU legfelsőbb vezetőivel és szakértőivel, öt földrész egyetemi sportvezetőivel, és kiemelten a 2025-ös Nyári Universiade megszervezésére pályázó nagy létszámú német küldöttség vezetésével. Mindeközben vendégül látták a magyar egyetemi válogatott versenyein dr. Kamuti Jenőt, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökét, Fábián László MOB sportigazgatót, prof. dr. h.c. Mocsai Lajos TE rektort, dr. Sterbenz Tamás TE rektorhelyettest, MEFS alelnököt, dr. Dubéczi Zoltán MRK főtitkárt, dr. Nagy Balázs BME rektorhelyettest, az MRK Nemzetközi Bizottságának elnökét, és dr. Gál András Levente MEFS alelnököt.

 

A legjobb magyar eredmények (1-8. helyezések):

 

Aranyérem:

– Női vízilabda csapat: Brezovszki Gerda (DUE), Farkas Tamara (DUE), Garda Krisztina (SZIE), Gémes Anett Alexa (DUE), Gerendás Matilda (SE), Hertzka Orsolya (California State University), Huszti Dóra (DUE), Kiss Alexandra (DUE), Kövesdi Vivien (TE), Kuna Szonja (TE), Lekrinszki Gina Petra (DUE), Máté Zsuzsanna (ELTE), Mucsy Anna Mandula (BGE); Mihók Attila (szövetségi kapitány), Benczur Márton (edző), Almási-Szabó Tímea (gyúró)

 

Bronzérem:

– Tóth Krisztián (TE) judo: -90 kg

– Férfi vízilabda csapat: Bencz Rolf (BGE), Burián Gergő (DUE), Csacsovszky Erik (PTE), Fejős Róbert (EDUTUS), Gyárfás Tamás (GDF), Kardos Gergely (DUE), Pellei Frank (EKE), Sánta Dániel (DUE), Sélley-Rauscher Domonkos (BCE), Szakonyi Dániel (NKE), Szatmári Kristóf (DUE), Várnai Kristóf (ELTE), Zerinváry Loránd (PTE); Horváth János (szövetségi kapitány), Keszthelyi Tibor (edző), Bors László (edző)

 

4. helyezés:

– Gyurátz Réka (ELTE) kalapácsvetés

– Szilágyi Réka (DE) gerelyhajítás

– Női röplabda csapat: Vezsnyei Adrienn (ELTE), Zólyomi Rebeka (BME), Németh Anett (Coastal Carolina University), Kiss Gréta (BCE), Gyimes Zsófia (Kansas State University), Bleicher Réka (BGE) Csere: Tóth Fruzsina (NYE), Villám Lilla (SE), Riczkó Gabriella (PPKE), Tóth Dalma (NYE), Marija Cicic (University of Novi Sad); Leiszt Máté (szövetségi kapitány), Böcz Dávid (edző), Bozóki Marcell (gyúró)

 

5. helyezés:

– Boros Bence (PTE) judo: -66 kg

– Kutasi Máté (TE) úszás: 200 m mell

– Rivasz-Tóth Norbert (DE) gerelyhajítás

– Szikszai Róbert (NYE) diszkoszvetés

 

6. helyezés:

– Sós Dániel (University of Louisville) úszás: 200 m vegyes

– Férfi kardcsapat: Kossuth Bálint (BGE), Kovács István (BGE), Péch Miklós (BCE)

 

7. helyezés

– Árvai Péter (SZTE) judo: +90 kg

– György Réka (Virginia Polytechnic Institute) úszás: 400 m vegyes

– Kárpáti Emese (KGRE) judo: open

– Lőrincz Renáta (ELTE) judo: -70 kg

– Női kardcsapat: Kelecsényi Mirabella (BGE), Kern Bianka (BGE), Záhonyi Petra (BME)

 

8. helyezés

– Pigniczki Fanni (TE) ritmikus gimnasztika: karika, szalag

– Szentes Bence (SZE) úszás: 50 m hát

– Szűcs Valdó (University of Bath) 110 m gát

– Női párbajtőr csapat: Csonka Valéria (SZIE), Gonda Borbála (SE), Várnai Vivien (EKE)

(Fotó: MEFS/Varga Dávid)

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS