Mi lesz veled, Cutrone?

Három országból is érdeklődnek Patrick Cutrone iránt, akinek kérdéses a jövője.

A 21 éves csatár az előző idényben minden sorozatot figyelembe véve 43 tétmérkőzésen játszott és több mint 1900 játékperc alatt 9 alkalommal volt eredményes. Cutrone a bajnokságban mindössze 3 gólig jutott, míg az EL-ben 4 és a kupában 2 találattal zárt.

Cutrone a nyáron részt vett az olasz válogatottal az U21-es Európa-bajnokságon, így a csapattársaihoz képest másfél héttel később kezdi meg a felkészülést. A tervek szerint az olasz játékos napokon belül visszatér a szabadságáról és csütörtökön fog edzésbe állni Milanellóban.

A MilanNews információi szerint Cutrone iránt érdeklődést mutattak az elmúlt napokban három bajnokságból, nevezetesen a Premier League-ből, a Bundesligából és a Ligue 1-ból. A 21 esztendős csatár jövője közel sem egyértelmű, ugyanis nem szerepel az érinthetetlen játékosok között.

A portál szerint Cutrone jövője legfőképpen attól függ, hogy milyen benyomást kelt a felkészülési időszakban Marco Giampaolo kezei alatt. Az olasz szakember lehetőséget fog adni Cutronénak a bizonyításra.

A várakozások szerint Giampaolo a 4-3-1-2-es formációt fogja előnyben részesíteni a Milannál, így Cutronénak szinte biztosan André Silvával kell versenyeznie a kezdőcsapatba kerülésért, mivel Krzysztof Piatek kirobbanthatatlan csatárposzton.

Cutrone értékét legalább 25 millió euróra tartja a Milan vezetősége és ebből nem enged.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS