Mezítlábas kissrácból olimpiai bajnok – Dr. Kovács Antal 48 éves

Mezítlábas kissrácból olimpiai bajnok – Dr. Kovács Antal 48 éves

Kormány Sport

Szabályosan berúgta az ajtót, junior Eb-bronzérmesként érkezett Barcelonába, de a dobogó tetején landolt. Olimpiai és világbajnok, emellett alelnök, kommunikációs igazgató, édesapa, oktató. Élete minden pillanatában keményen dolgozik, a sikerek pedig nem kerülték el, legyen szó sportról, tanulásról vagy magánéletről. Boldog születésnapot kívánunk a dzsúdó egyik királyának, Dr. Kovács Antalnak!

Az ötéves Anti az ágyán ugrándozott, egyik leérkezésekor a bátyja kirúgta a bokáját. Nem épp szokványos karrierkezdet, de Kovács Antalnak ez hozta meg a kedvét a sporthoz, a dzsúdóhoz. Kezdetben még csak testvérével járkált le edzeni, majd tízéves korától már jóformán ki sem lehetett szedni őt a teremből. Elmondása szerint, mindig is vonzották a rituálék, hagyományok, és már kiskorában is tetszett neki az a szellemi és fizikai tisztaság, amely az egész sportágat átjárja.

Pakson nőtt fel, és bár trombitálásban is tehetséges volt, hamar kiderült, hogy a dzsúdó az ő igazi terepe, az Atomerőmű SE-ben Hangyási László egyengette útját. 1989-ben vett részt először junior Eb-n, még helyezetlenül, két évvel később egy bronzérem sikerült neki. Kondíciója mellé folyamatosan építette technikáját is. Több, nála erősebb ellenfelet sikerült előre kitervelt cseleivel megvernie.

Az esélytelenek nyugalmával utazott ki Barcelonába 1992-ben. A fiatal Kovácsot már az is kisebb sokként érte, hogy egy levegőt szívhatott Darnyi Tamással, Egerszegi Krisztinával, sőt Kokó hozzá is szólt! A 95 kg-os versenyszámban pedig menetelt, menetelt, majd hirtelen Magyarország első olimpiai bajnok dzsúdósának mondhatta magát! Elmondása szerint, se kép, se hang, teljesen megdöbbentette a siker. Nem tudta megérteni, hogy 20 évesen miért épp neki sikerült ezt az elképesztő eredményt produkálnia.

Ennek is köszönhette, hogy a sikertől nem szállt el, egy esztendővel később a világbajnokságon is első lett, majd elnyerte az év magyar sportolója díjat. 1994-ben folytatta tanulmányait, a Pécsi Tudományegyetemen közgazdásznak tanult. Ő azon sportolók közé tartozott, aki jól össze tudta egyeztetni az egyetemet élsportolói életével, bár diplomát csak 2001-ben szerzett.

Élete ezen szakaszában sikerült igazán helyre raknia magában olimpiai címét, amelyet sokáig szerinte érdemtelenül szerzett meg. Éppen ezért rendre begörcsölt világversenyeken, illetve a sérülések sem kerülték már el. Ekkor értette meg, hogy nincs mindenre magyarázat, amit Isten adott neki, azt máshol el is veszi.

A súlycsoport-változtatásokat követően 100 kg-os versenyszámban dzsúdózott tovább, a kétezres évek elején még világversenyeken is döntőbe ért, érmeket szerzett. Sportkarrierjének alkonyán a Politika Doktori Iskolát is elvégezte, majd 2007-ben hagyta ott a tatamit végleg.

2004-ben megházasodott, azóta már három gyermek édesapja. Persze ő sem főállású apuka, “Atom Anti” hű maradt Pakshoz, és jelenleg az Atomerőmű kommunikációs igazgatója. A dzsúdónak sem fordított hátat, korábban gyerekkori klubját is irányította, jelenleg pedig a Magyar Judo Szövetségben és a MOB-ban is alelnöki tisztséggel rendelkezik, emellett a PTE-n is tanít.

A polgári élete talán még intenzívebb, kora reggel edzéssel, futással kezdi a napot, elviszi a gyermekeit iskolába, dolgozik, egy perc szabadideje sincsen, mindenből kihozza a maximumot!

Boldog születésnapot, Kovács Antal!

Szepes Viktor, fotó: sport365.hu, origo.hu, pannoniakincsei.hu