Megvan, hol folytatja klasszis úszónk

Késely Ajna kétszeres Európa-bajnok úszó a BVSC-Zuglónál folytatja pályafutását, a 20 éves versenyző hivatalosan csak januárban lehet a zuglóiak sportolója, de a felkészülését már a sárga-kékeknél végzi új edzője, Bernek Péter irányításával.Fotó: MTI / archív

“Külön öröm számunkra, hogy egy olyan tehetség érkezik hozzánk, aki a korosztályos világversenyek után a felnőttek között is letette már a névjegyét. Reméljük, a megfelelő szakmai háttérrel biztosíthatjuk Ajna számára, hogy a jövőben is szép sikereket érjen el” – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke.
“Volt egy időszak az életemben, amikor kicsit úgy éreztem, nem tartozom sehova. Én már 2020-ban tudtam, hogy szeretnék továbbállni, talán ezért is volt nehezebb Tokió, hiszen a pandémia miatt ez kitolódott. Az olimpia után kicsit kétségbe voltam esve, de utána Bernek Petivel leültünk beszélgetni, ami annyira jól sikerült, hogy tudtam, vele szeretnék közösen dolgozni” – nyilatkozta Késely Ajna, aki közel kilenc évig a Kőbánya SC kötelékében Turi Györgynél úszott, akinek felkészítésével többek között három ifjúsági olimpiai bajnoki és junior világbajnoki címet is nyert.

A tokiói játékok után visszavonuló és edzői karrierbe kezdő Bernek Péter arról beszélt, decemberig inkább csak ismerkednek egymással új tanítványával, akivel a májusban sorra kerülő fukuokai világbajnokságot célozzák meg fő versenyként. A tréner elmondta, addig többek között a budapesti világkupán és a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon is indul majd tanítványa, ebben az időszakban azokat az apró változtatásokat szeretnék kipróbálni, amelyekkel javulhat a versenyző úszása.

Bernek Péter megjegyezte, a jövőben a 200 és 400 méter gyorsra fókuszálnak majd, ugyanakkor több versenyen is szeretné majd elindítani Késelyt pillangón, háton, vagy éppen vegyesen annak érdekében, hogy minél változatosabb legyen a felkészülése. Az ifjú tréner hangsúlyozta, nagy segítség számára, hogy a BVSC-ben ott van a szakmai stábban Nagy Péter szakosztályvezető és Plagányi Zsolt, akik rendkívül rutinos edzők, és egyfajta mentorként tekinthet rájuk.

Késely Ajna ott volt a tokiói olimpián, két fő számában, 400 és 800 méter gyorson nem jutott döntőbe, előbbiben a 10., utóbbiban a 13. helyen zárt.

(MTI-uszosport.hu)