Megnyílt az MKKSZ sportegészségügyi központja


Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) sportegészségügyi és diagnosztikai központját, amely a néhány hetes tesztüzem után hivatalosan is megnyitotta kapuit.Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) sportegészségügyi és diagnosztikai központját, amely a néhány hetes tesztüzem után hivatalosan is megnyitotta kapuit.

Az ebből az alkalomból tartott hétfői ünnepségen Kásler Miklós úgy fogalmazott: az ép testben ép lélek megközelítés jelenleg is az emberi lét egyik alapját jelenti. Hangsúlyozta: a sport nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti, fegyelemre, a társak megbecsülésére, nemes versengésre nevel. Hozzátette: igazi öröm számára, hogy ebben a központban a versenyzők egészségileg biztonságban lehetnek, s űzhetik ezt, a magyar identitás részévé vált nagyon szép, nagyon izgalmas és nagyon nemes sportágat, a kajak-kenut.

„Kívánom önöknek, hogy ennek a diagnosztikai központnak a birtokában duplázzák meg ezt a listát, amely itt van mögöttem” – utalt a miniszter örökös bajnokok falára, amelyen az olimpiai aranyérmes és a legalább öt világbajnoki címet szerzett kajakosok, illetve kenusok neve olvasható.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke emlékeztetett: elődje, Baráth Etele, az MKKSZ közgyűlésének jelenlegi elnöke vetette fel a sportágspecifikus központ létesítésének gondolatát 2016-ban, s az ötletből nagyon rövid idő alatt valóság lett. A központ célja, hogy új, hosszú távú sportegészségügyi hátteret biztosítson a tehetségkiválasztás területén, valamint a profi és amatőr sportolóknak a magas szintű teljesítmény elérése érdekében.


„Itt vagyunk a tokiói felkészülés felénél, és a magyar kormány támogatásának köszönhetően, amit ezúton is köszönök, elkészült a sportegészségügyi és diagnosztikai központ. A próbaüzem során már sok versenyző igénybe vette a szolgáltatásokat, zajlanak a felmérések” – mondta Schmidt Gábor. Szerinte ezzel megvalósul, hogy még az eddigieknél is professzionálisabb háttér legyen a kajak-kenu sport mögött.

„Ez segítheti azt, hogy továbbra is ott tudjunk maradni a világ élvonalában” – jelentette ki az MKKSZ elnöke.


Schmidt Gábor arról is beszélt, hogy a beruházás kormányzati támogatásból, 1,9 milliárd forintból valósul meg, s a most átadott, 550 négyzetméteres sportegészségügyi és diagnosztikai központ után még a Kolonics György Vízisportközpontban is tervezik a hasonló fejlesztést, az várhatóan jövő év végén készül majd el.

Török Krisztina, a központ igazgatója úgy fogalmazott: a centrumnak két fő célja van, az egyik a teljesítménymaximalizálás, a másik pedig a tehetségek korai felfedezése és menedzselése.

A hétfői ünnepségen megjelent Kovács Katalin és Storcz Botond, valamint a még aktív, ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danuta is. Utóbbi elárulta: még nem nagyon ismeri a központot, eddig csak egy vérvételen járt ott, de ahogy fogalmazott, nagyon profi, nagyszerű környezetben található, s biztos abban, hogy segíteni fogja az ő és társai felkészülését.

A háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin azt mondta, sajnálja, hogy az ő pályafutása alatt még nem állt ennyire komoly sportágspecifikus diagnosztikai háttér a versenyzők rendelkezésére, ugyanakkor biztos benne, hogy a most megnyilt központ segítségével hatékonyabbá vállhat a válogatott tagjainak felkészülése. Hüttner Csaba szövetségi kapitány pedig arról beszélt, hogy a központ elhelyezkedése kiváló, hiszen a közelben több nagy klub működik, a válogatott tagjai pedig azzal is rengeteg időt spórolhatnak meg, hogy a különböző vizsgálatok, rehabilitációs kezelések és felméréseket egy helyen állnak rendelkezésre az új központban.


„A Tokió A-keret tagjai, vagyis azok a sportolók, akik idén kvótaszerző helyen végeztek a világbajnokságon, ráadásul teljesen ingyen használhatják a központ összes szolgáltatását, ami komoly előnyt jelenthet és hatékonyabbá teheti a közvetlen olimpiai felkészülést” – tette hozzá a felnőtt kapitány