Meglepő húzás: Az eltiltott Bozsik Péter játékosként ült le a kispadra

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy három mérkőzésre eltiltották a kispadtól Bozsik Pétert, az NB III Nyugati csoportjában szereplő Komárom vezetőedzőjét a III. Kerületi TVE elleni, május eleji bajnoki után, amit megdöbbenve fogadott a korábbi szövetségi kapitány.

A Komáromnál azonban találtak egy kiskaput arra, hogy az 59 éves szakember leüljön a kispadra: kiváltották a vezetőedző játékengedélyét.

Az eltiltás utáni első, Tatabánya elleni bajnokit még kihagyta Bozsik, múlt hétvégén, a Nagyatád ellen 4-0-ra megnyert bajnokira azonban cserejátékosként, 62-es mezszámmal nevezték, így a kispadról nézhette csapata magabiztos győzelmét.

Az NB I-es bajnok edző hárommeccses eltiltásának utolsó mérkőzése vasárnap, a veszprémi Practical VLS ellen lenne esedékes, de a történtek ismeretében nem elképzelhetetlen, hogy ismét mint játékos ül majd a kispadra Bozsik Péter.

Eltiltották Bozsik Pétert: “Ha úgy igazából elengedem magam, akkor lehet, 3 évet kapok” – reagált a korábbi szövetségi kapitány