Mauro Tassotti ma 62 éves

Mauro Tassotti, a Milan legendája ma ünnepli a 62. születésnapját.

1960. január 19-én született Rómában. Pályafutását a Lazióban kezdte, amelynek színeiben 18 évesen, 9 hónaposan és 17 naposan debütált 1978. november 5-én az Ascoli ellen. Főleg szélsőhátvédként, később középhátvédként is bevetették és 41 bajnoki mérkőzésen szerepelt a római égszínkék mezben. Első teljes idénye után, 1980-ban leigazolta őt a Milan. Nils Liedholm mester egy remek védőtehetséget látott az eleinte kissé durván játszó Tassottiban.

Az olasz hátvéd 1980. augusztus 24-én debütált a másodosztályban a Milan játékosaként a Bari ellen. Abban az idényben a Rossoneri megnyerte a Serie B-t és Tassotti az egyik legjobban teljesítő játékos volt. Az 1980-as évek eleje meglehetősen sivár időszak volt a klub történetében és Tassotti az első három milánói szezonjából kettőt a Serie B-ben töltött a csapattal. 1986-ban Silvio Berlusconi megvásárolta a klubot és innentől nagy fellendülés vette kezdetét. Tassotti kulcsemberré vált a világ talán valaha volt legjobb védelmének egyik oszlopaként Paolo Maldini, Franco Baresi és Alessandro Costacurta mellett, többnyire jobbhátvédként, néha belsővédőként.

Arrigo Sacchi irányítása alatt Tassotti csapatkapitány-helyettes lett Baresi mögött és az 1987/88-as szezonban megnyerte a Scudettót és az Olasz szuperkupát a csapattal, majd az azt követő két évben (1989, 1990) zsinórban két BEK-serleget, Európai szuperkupát és Interkontinentális kupát nyert. Tassotti a védelem egyik alappilléreként kulcsszerepet játszott abban, hogy a 87/88-as bajnokcsapat mindössze 14 gólt kapott a Serie A-ban, így a legjobb védelemmel zárta az évet. Fabio Capello kezei alatt Tassotti zsinórban háromszor BL-döntőzött a Milannal, 1994-ben csapatkapitányként vezette ki a csapatot a Barcelona elleni 4-0-s győzelem alkalmával. Az 1990-es évek milánói sikerkorszakának jeles alakja volt. Az 1991/92-es idényben a Milan veretlenül lett bajnok és 58 mérkőzésen keresztül tartó veretlenségi sorozatot alakított ki. A következő két szezonban szintén behúzta a csapat a Scudettót.

Az 1994/95-ös szezontól kezdve egyre kevesebb játéklehetőséget kapott a kora és Christian Panucci érkezése miatt. Tassotti a legendás kapitányhoz, Baresihez hasonlóan 1997-ben fejezte be pályafutását. Játékosként 17 szezont húzott le a piros-feketéknél és összesen 583 tétmeccsen lépett pályára a csapatban.

VÁLOGATOTT:

32 éves koráig kellett várni az olasz válogatottban való bemutatkozására, méghozzá az 1994-es világbajnokság selejtezőjében. Az ellenfél 1992. október 14-én Svájc volt és a meccs 2-2-es döntetlennel zárult. Az 1994-es vb volt az első és egyetlen világesemény, amelyen magára öltötte a címeres mezt. Tassotti a csoportkörben pályára lépett Írország ellen, majd a Spanyolország elleni negyeddöntős meccs második féldejében arcon könyökölte Luis Enriquét. Ezt Puhl Sándor játékvezető ugyan nem torolta meg, de tévés felvételek alapján Tassotti az eset után 8 (!!) meccses eltiltást kapott, s ez jelentette válogatott pályafutásának a végét. Luis Suárez 2014-es esetéig ez volt a világbajnokságok történetének leghosszabb eltiltása. Tassotti elmondta, hogy butaságot csinált és azonnal megbánta a tettét, ráadásul később személyesen kért bocsánatot Luis Enriquétől.

Tassotti 1992 és 1994 között 7 meccsen húzta magára az Azzurri mezt.

VISSZAVONULÁS UTÁN:

1997-ben edzői pozícióban tűnt fel a Milan utánpótlás akadémiáján. Hamar sikereket ért el és a Primaverával nyert 2 Viareggió tornát (1999 és 2001), majd a felnőtt csapat mellé került Carlo Ancelotti asszisztenseként. Az évek során 10 trófeát nyert a Milan kispadján. Ancelotti távozása után is megmaradt másodedzőnek Leonardo, Massimiliano Allegri, Clarence Seedorf és Filippo Inzaghi munkáját segítve.

Allegri menesztése után és Seedorf kinevezése előtt, 2014 januárjában életében először megbízták a Milan első csapatának irányításával egy Spezia elleni 3-1-re megnyert kupameccsen. 2015 nyarán játékosmegfigyelő lett a klub háza táján, de egy évvel később, 2016. július 12-én szerződést bontott és véget ért a 36 éven keresztül tartó korszaka a Milanban. A klubtól való távozása után csatlakozott az ukrán válogatott szakmai stábjához Andriy Shevchenko segédjeként, míg 2021-ben a Genoánál vállaltak munkát, ám két hónap után menesztették őket.

MAURO TASSOTTI

ADATOK:

Születési dátum: 1960.01.19.
Születési hely: Róma, Olaszország
Poszt: jobbhátvéd
Becenév: “Tasso”, “Djalma Santos”
Eltöltött szezonok a Milanban: 17
Mérkőzések a Milanban: 583
Gólok a Milanban: 10

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 1978.11.05. Ascoli-Lazio 0-0
Serie B – 1980.08.14. Milan-Bari 1-0
Olasz kupa – 1979.05.09. Lazio-Palermo 0-0
BEK – 1988.09.07. Levski-Milan 0-2
UEFA kupa – 1985.09.18. Auxerre-Milan 3-1

MEGNYERT TRÓFEÁK:

JÁTÉKOSKÉNT:

Scudetto: 5 – (1987/88, 1991/92, 1992/93, 1993/94, 1994/95)
Serie B: 2 – (1980/81, 1982/83)
Olasz szuperkupa: 4 – (1988, 1992, 1993, 1994)
BEK/BL-serleg: 3 – (1988/89, 1989/90, 1993/94)
Európai szuperkupa: 3 – (1989, 1990, 1994)
Interkontinentális kupa: 2 – (1989, 1990)
Mitropa kupa: 1 – (1981/82)

MÁSODEDZŐKÉNT:

Scudetto: 2 – (2003/04, 2010/11)
Olasz kupa: 1 – (2002/03)
Olasz szuperkupa: 2 – (2004, 2011)
BL-serleg: 2 – (2002/03, 2006/07)
Európai szuperkupa: 2 – (2003, 2007)
Klubvilágbajnokság: 1 – (2007)

Isten éltesse sokáig!