MATSZ: Minden szakágban elkészült a 2019-es menetrend

A Magyar Torna Szövetség honlapján megtalálható az aerobik, az akrobatikus torna, a gumiasztal és a ritmikus gimnasztika szakágak 2019-es versenynaptára. 

A férfi és női tornászok versenyei mellett a Magyar Torna Szövetség honlapján már elérhető a szervezet további szakágainak – aerobik, akrobatikus torna, gumiasztal, ritmikus gimnasztika – 2019-es menetrendje is.
A ritmikus gimnasztikázók hazai megmérettetései a márciusi Berczik Sára Emlékverseny (BSEV)selejtezőjével indulnak. Ebben a hónapban kezdődik a Világkupa-széria is, amelynek egyik első állomása Kijev lesz. Március végére időzítették a Budapest-bajnokságot a felnőttek és a juniorok számára. A májusi hónap legjelentősebb eseménye a Bakuban megrendezésre kerülő Európa-bajnokság, júniusban junior és felnőtt országos bajnokságra, továbbá az Európai Játékokra is sor kerül. 2019. szeptemberében Baku ad otthont a világbajnokságnak is, októberben pedig itthon a Magyar Kupában, valamint a Mesterfokú Bajnokságon mutathatják meg tudásukat a sportolók.  

Aerobikban a felnőttek számára az első hazai verseny a Magyar Kupa nyitófordulója lesz március 23-24-én. A megmérettetés második és harmadik körét májusban és októberben tartják, ezután jön a finálé. A legrangosabb hazai nemzetközi viadal idén is a Hungarian Open lesz. Az Európa-bajnokságot Bakuban (2019.05.20-26), az Európa Játékokat Minszkben (2019.06.21-27) rendezik meg. A Világkupa-sorozatnak két állomása lesz, az első márciusban Cantenhede-ben, a második áprilisban Tokióban.

Az akrobatikus tornászok számára hét hazai pontszerző versenyt rendeznek. Ezek közül a legjelentősebb a szeptemberi, immár harmadik alkalommal meghirdetett nemzetközi Acro Cup, valamint a decemberi Magyar Bajnokság. A jelentősebb nemzetközi viadalok közül az Európa-bajnokság házigazdája Holon lesz. A World Cup-sorozat négy állomásának Maia (Portugália), Las Vegas (USA), Puurs (Belgium) valamint Lisszabon ad otthont.
A gumiasztal szakág számára az Országos Diákolimpia mellett a jablonec-i ORV, a Magyar Bajnokság, illetve a tokiói világbajnokság lesz a legfontosabb viadal idén.