Märcz Tamás javaslatokat tett

marcztamas2017vizesvb01

A kapitány szerint hozzá kellene nyúlni a férfi Ob I-es bajnoksághoz.

marcztamas2017vizesvb01

Märcz Tamás a honi pontvadászatról fejtette ki a véleményét az inforadio-nak. Elsősorban nem is azt tartja feltétlenül bajnak, hogy külföldiek játszanak Magyarországon, hanem inkább azt, hogy túl sok a csapat az első osztályban. Mint mondta, csökkenteni lehetne a létszámot a jelenlegi 16-ról 10-re vagy 12-re, akkor lehetne csökkenteni a külföldiek számát is, és ebben egyetértés van a klubok között is.

Märcz Tamás nem ért egyet azzal a véleménnyel, hogy jó, ha itt pólóznak a külföldiek, mert sokat tanulhatunk tőlük. “Egyébként is lehet másoktól tanulni, nem kell ahhoz, hogy itt is játszanak. Hozzátette: “Nagyon elszlávosodik a magyar vízilabda, és ez szerintem nekünk nem feltétlenül jó. Jóval sokszínűbbnek éreztem korábban a vízilabdát, most sokkal szögletesebb a magyar bajnokság, kevesebb újítást látok”

A kapitány elmondta, hiába van több nemzetközileg is jegyzett csapatunk, kevés magyar tud ezekben jásztani, fejlődni. Játékosaink csak 20-22 éves korban férnek oda a nagycsapatokhoz, ellentétben a szerb vagy spanyol pólósokkal

“Éppen a 18 és 22 év között megszerezhető tapasztalat adja azt az előnyt a külföldi generációknak, hogy sokkal érettebb, mint a mi játékosaink. Ez a nagy hátránya a nagy külföldi létszámnak – mondta.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS