Maignan: “Nyerni jöttem a Milanhoz”

Mike Maignan zsinórban a második bajnoki címét nyerte meg és Európa egyik legjobb kapusteljesítményét nyújtotta a 2021/2022-es idényben.

A francia válogatott kapus tavaly nyáron érkezett a Lille együttesétől a Paris Saint-Germainhez távozó Gianluigi Donnarumma pótlására és talán még a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta a teljesítményével. Maignan meghatározó játékossá vált a kapuban és hozzásegítette a csapatot a Scudettóhoz. A tavalyi francia bajnoki címe után idén Olaszországban is felért a csúcsra.

“Nagyon erős érzelmek kavarognak bennem, az egész szezonban ezért dolgoztunk. Korábban azt nyilatkoztam, hogy a győzelem érdekében keményen dolgozunk. Idén sikerült nyernünk és Milánó piros-fekete. A szurkolótáborunk rendkívüli volt az idény során.” – mondta Maignan.

“Nagyon boldog vagyok. Amikor az első napomon megérkeztem a Milanhoz, beszéltem Maldinivel és Massarával és elmondtam nekik, hogy nyerni jöttem. Sokat dolgoztunk és a szurkolók erős támogatást nyújtottak.”

“Ibra? Zlatan egy olyan személy, aki imád győzni. Erős és nagy súlya van a Milanban.”

Maignan az aktuális szezonban 32 mérkőzésen lépett pályára a Serie A-ban és ebből 17-et hozott le kapott gól nélkül, ami kiemelkedő szám Olaszországban a kapusok közül.