Magyarország rendezheti az egyetlen junior világkupát

A nemzetközi korosztályos sorozat először látogat hazánkba, sőt mi több a nyíregyházi központtal megrendezendő háromnapos viadal lesz az egyetlen országúti férfi kerékpáros ifjúsági világkupa-futam a 2020-as idényben.

Hazánk közel száz év után adhat otthont ismét egy világversenynek a sportág történetében. A Nations’ Cup futamain válogatottak és regionális csapatok vesznek részt. A hazai viadal három országúti mezőnyszakaszból és egy egyéni időfutamból áll majd augusztus 26. és 28. között.

A verseny egy 95 kilométeres etappal kezdődik augusztus 26-án Vásárosnamény és Nyíregyháza között. Másnap két félszakaszra kerül sor, délelőtt Nyíregyháza belvárosában egy négy és fél kilométeres egyenkénti időfutam, míg délután egy Ibrány környéki 73,2 kilométeres mezőnyszakasz várja a kerekeseket. A harmadik, egyben zárónapon újra Vásárosnamény és Nyíregyháza között teker a karaván, ezúttal 107,3 kilométert megtéve.

A 2020-as Visegrad 4 Juniors Nations’ Cup programja:

Augusztus 26. (szerda): 1. szakasz, Vásárosnamény-Nyíregyháza: 95 km
Augusztus 27. (csütörtök): 2/a félszakasz, Nyíregyháza-Nyíregyháza (egyéni időfutam): 4,5 km
Augusztus 27. (csütörtök): 2/b félszakasz, Ibrány-Ibrány: 73,2 km
Augusztus 28. (péntek): 3. szakasz, Vásárosnamény-Nyíregyháza: 107,3 km

Az eredeti tervek szerint Csehország, Dél-Korea, Franciaország, Hollandia, Kanada, Luxemburg Magyarország, Németország és Svájc is helyet adott volna egy vagy több világkupa fordulónak, azonban a koronavírus-járvány miatt a március közepén félbeszakított szezon folytatásaként újratervezett versenynaptárba már csak a magyar viadal került be.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrad 4 Juniors magyar futamának hivatalos honlapján (https://www.visegrad4juniors.hu/) találhatók.

Dátum: 2020. augusztus 26.
Versenytípus: országúti mezőnyverseny Rajt: Vásárosnamény 12:00 Cél: Nyíregyháza kb. 14:15 Táv: 95 km

SZAKASZ 2A

Dátum: 2020. augusztus 27. Versenytípus: egyéni időfutamverseny Rajt: Nyíregyháza 10:00 Cél: Nyíregyháza kb. 12:30 Táv: 4,5 km

SZAKASZ 2B

Dátum: 2020. augusztus 27. Versenytípus: országúti mezőnyverseny Rajt: Ibrány 17:00 Cél: Ibrány kb. 18:50 Táv: 73,2 km

SZAKASZ 3

Dátum: 2020. augusztus 28. Versenytípus: országúti mezőnyverseny Rajt: Vásárosnamény 11:40 Cél: Nyíregyháza kb. 14:20 Táv: 107,3 km

TÉRKÉP

„,”location”:[{„@type”:”Place”,”name”:”Nyíregyháza – Sportcentrum”,”address”:{„@type”: „PostalAddress”,”streetAddress”:”4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16. „}}],”organizer”:{„@type”:”Organization”,”name”:”MERSE””,url”:”http://mer-se.hu/”},”performer”:{„@type”:”Person”,”name”:”MERSE”},”eventStatus”:”https://schema.org/EventRescheduled”}

202026augEgész nap28ÁtütemezettKiemeltVisegrad 4 Juniors – VilágkupaNyíregyháza – SportcentrumSzakág:OrszágútKategória:UCI 2.Ncup

Forrás: www.bringasport.hu – RSS