Letették a Gyergyószentmiklósi ökölvívó központ alapkövét

Gyergyószentmiklóson
letették az ökölvívó akadémia alapkövét, amelyet a magyar állam támogatásával
épít fel az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület. A központ a Magyar
Ökölvívó-szövetség tulajdonába kerül.
Az eseményen megjelent
Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke is, diákjai közül nyolcvan is
látogatja majd az intézményt.

A rendezvényen Bajkai István, a
Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke is részt vett, és beszédet mondott
. A magyar közmédiának úgy
nyilatkozott: az épület több lesz egy
egyszerű sportközpontnál, közvetve az erdélyi magyarok szülőföldön való
megmaradását is szolgálja.
Céljának
tekinti, hogy a magyar ökölvívó-bajnokságot kiterjesszék az egész
Kárpát-medencére, és a nyílt bajnokságon az erdélyi fiatalok is jó eséllyel
induljanak.

– A Magyar Ökölvívó-szövetség
mindent megtesz azért, hogy itt, Erdélyben az ökölvívást magas szinten űzzék,
és jó eredményeket érjenek el – jelentette ki.

Huszár
Árpád, a Godako egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva elégedettségének adott
hangot, amiért a gyergyói gyermekeknek immár olyan körülményeket tudnak
biztosítani a fejlődéshez, amilyeneket az eddigi eredményeikkel kiérdemeltek.

A rendezvényen Böjte Csaba ferences
szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke is megjelent.
A szerzetes által kialakított
árvaházláncból mintegy nyolcvan gyermek vesz részt az ökölvívóképzésben. Ott
volt az eseményen Soós Zoltán konzul, Magyarország csíkszeredai
főkonzulátusának vezetője, Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere,
valamint Tánczos Barna szenátor.

Az
alapkőletételhez a jelenlévő sportolók, tehetséges ökölvívók és oktatók Déva
várából és székelyföldi bányákból származó köveket helyeztek el, melyeket Csaba
testvér áldott meg. Az eseményen részt vett Pesty László az unióban élő őshonos
kisebbségekért zajló Irdalá kampány főnöke is.

Amint a képzést szervező Erdélyi Godako Ökölvívó
Sportegyesület által összeállított sajtóanyagból kiderül: a sportközpontnak
nyolc hónap alatt kell felépülnie. Az 1601 négyzetméter alapterületű épület
egyik része versenyek lebonyolítására lesz alkalmas, a ring körül nyolcszáz
nézőt befogadó lelátó épül.
Az edzéseket kiszolgáló épületrészben egy 270 négyzetméteres edzőtermet
alakítanak ki, ahol egyszerre negyven sportoló dolgozhat, egy másik, 140
négyzetméteres teremben a sportolók erőnlétét fejlesztik. Az épületben emellett
öltözők, masszázsszoba, mosdók és orvosi szoba is helyet kap.
Az építkezésre 380 millió forintot szánnak, további tízmillió forintot pedig
eszközvásárlásra, berendezésre fordítanak.

A Huszár Árpád által vezetett gyergyószentmiklósi Godako sportegyesület öt éve
próbálja meghonosítani Erdélyben az ökölvívó akadémiai rendszert. A magyar
kormány 2017 decemberében döntött arról, hogy 452 millió forinttal támogatja a
gyergyószentmiklósi sportközpont felépítését. A következő évben a székelyföldi
város észak-nyugati kijáratánál vásároltak telket a létesítménynek, melyen most
kezdődhet el az építkezés.

Forrás: www.boxing.hu – RSS