Lehetetlen? Olyan nincs

Legalábbis a jelek szerint Magyar Jánosnak nincs. Az őrbottyáni versenyző az ESET V4 Cup zárófordulóját, a Hungaroringen nem úgy kezdte, ahogy azt eltervezte.

Pénteken a szabadedzésen kigyulladt Magyar János autója. Ez megnehezítette a többszörös bajnok versenyző dolgát. A nemzetközi mezőny nem akarta elhinni, hogy pár órával később a magyar pilóta az időmérőn mért köröket futott.
„Jött egy technikai probléma, kigyulladt az autó, elég rendesen roncsolódott és a fiúknak nem volt túl sok ideje csodát tenni. Köszönöm is nekik, mert én azt gondoltam, hogy nem lesz  kész az autó, de időmérő előtt 10 perccel  meglett és tudtam mért kört futni.”
Azonban a probléma nem múlt el nyomtalanul. Az időmérőn kategória másodikként zárt, ami a 27 fős mezőny 12. rajtkockáját jelentette. A versenyen több autót is megelőzött. A kategória második helye a mezőny hatodik pozícióját jelentette.
„Majd jött a verseny. Igaz, hogy gyengébb lett az autó, motorerőt vesztettem , de úgy voltam, hogy menjünk végig. Ezután egy egész jó versenyt tudtam futni, egy jó rajttal sok pozíciót szereztem. Próbáltam máshogy vezetni, a technikát is kíméltem, hiszen tudom, hogy már nem sok van benne. Próbáltam inkább a gumiból és a fékekből kihozni a maximumot. Ennek köszönhetően voltak ezek a jó köridők.”
Szombat délután a hétvége második időmérője következett, ahol Jani a kategória második helye, a rajtrács 10. rajtpozícióját jelentette. A futamig vasárnap reggelig kellett várni. A felvezetőkörön egy hiba miatt csak az utolsó, 27. rajtkockából várhatta a rajtot. A piros lámpák kialvása után már hat pozíciót javított. A futam során összesen 16 előzést mutatott be.
„Igazából nem számoltam, hogy mennyit mennyit előztem. Már a rajtnál is sokat előztem. Szélárnyékoztam is. Az 1-es kanyar felé már el kellett emelnem a gázról, mert nem volt helyem hova menni, majd a 2-es kanyarban is előztem. Úgy voltam vele, hogy minél többet szeretnék előzni. Nyomtam és a kategória második hely meg is lett.” 
Itt még mindig nem volt vége a hétvégének. Vasárnap délután még egy futam várt a 27 fős mezőnyre. Külön időmérőt nem rendeztek a pilóták számára, a második futam végeredménye alapján állhattak fel a rajtrácsra. A harmadik verseny is a kategória második helyet jelentett az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság 2017-es és 2019-es bajnokának.
„A második futam befutója volt a rajtrács. Én a 10. helyről indultam. Egy jón rajtot el tudtam kapni, két versenyző közé berajtoltam, majd utána több pozíciót is tudtam még fogni és végig nyomtam.”
Az FIA CEZ bajnoki címe után az ESET V4 Cup-ot kategória másodikként zárta Magyar János 2019-ben. Az őrbottyáni versenyző a Hungaroringen példát mutatott kitartásból, tehetségből és elszántságból. Jani idén bebizonyította, hogy csodák igenis vannak és a lehetetlen nem létezik.