Kovács Bálint lett az idei Suzuki Cup bajnoka az IDM-ben

A H-Moto Team 18 éves tehetsége 3 pont hátrányból fordította meg Hockenheimben a német bajnokság Suzuki Cup sorozatának összetett pontversenyét

Ezen a hétvégén nagyon jó volt magyarnak lenni Hockenheimben, ahol egy hosszú menetelés után befejeződött az IDM bajnoki sorozat, amelyben szenzációs magyar siker született. A H-Moto Team fiatal élversenyzője, Kovács Bálint ugyanis nemcsak ragyogóan szerepelt a legendás pályán – megnyert egy futamot, míg a másikon második helyen intették le –, hanem eddigi pályafutása első felnőtt nemzetközi bajnoki címét is megszerezte, miután megnyerte a Suzuki Cup összetett pontversenyét.

Nagyon erős nemzetközi mezőnyben ért fel a csúcsra a 18 éves motoros, ráadásul elképesztő teljesítményt nyújtva egész évben. Valamennyi versenyhelyszínen megszerezte a pole pozíciót, hat futamon nem talált legyőzőre, összesen kilencszer állhatott a dobogón, míg egyszer 10. lett, valamint egy versenyen nem ért célba. Hockenheimben 3 pontos hátrányban kezdte meg a mindent eldöntő hétvégét, és a végén 10 pontos előnnyel zárt, hisz amíg ő 208, addig nagy riválisa, a német Danny Märtz 198 ponttal zárt a második helyen.

 

Egy kicsit aggasztóan indult a hétvége, hisz amellett, hogy esett az eső, még motorhibával is küzdöttünk egész pénteken, de ennek ellenére egész jó ritmusban tudtam motorozni. Szombat reggelre meglett a hiba a Suzukin, így a délelőtti időmérőre már versenyképes motorral gurultam ki. A beállításokkal gyorsan kellett haladni, ugyanis ez volt az egyetlen száraz edzés a verseny előtt. Magabiztos előnnyel szereztem meg a pole-t, így hatból hatodszor várhattam az élről a mindent eldöntő versenyeket. Az első futamon az első körös csatározás után, úgy ítéltem meg, hogy a pontok a fontosak, és mivel a riválisom mögöttem volt, megelégedtem azzal, hogy őt magam mögött tartva a második helyen érjek célba. Így vasárnap már egypontos előnnyel vártam a rajtot. A második futamon minden rend szerint haladt, és konstans időket motorozva rajt-cél győzelmet arattam. Ezzel a 2019-es Suzuki GSX-R Cup bajnokának mondhatom magam, amelynek a tavalyi balszerencsésebb év után kifejezetten örülök. Szeretném megköszönni a csapatomnak és a támogatóimnak az egész éves segítséget, hisz nélkülük nem sikerülhetett volna megszereznem életem első nemzetközi bajnoki címét. Fantasztikus volt azt látni, mennyi magyar jött ki szurkolni nekem, remélem, a sikeremmel sikerült valamit visszaadnom nekik” – mondta Kovács Bálint.

 

A H-Moto Team csapatfőnöke, Kelemen Krisztián kijelentette, ez a siker abszolút megmutatta, Bálint immár képes komoly nyomás alatt tökéletesen, profi módon versenyezni.

„Nagyon nehéz megfogalmazni azt az érzést, amikor a Himnusz neked is szól. Ez ma minden hazai motoros tiszteletére szólt! Egy „unalmas” versenyen abszolút bebizonyította Bálint, hogy képes a komolyabb dolgok véghezvitelére. Nekem nincs más dolgom, mint, hogy segítsem a következő szinten is kiemelkedően teljesíteni Bálintot! Nagyon nagy köszönettel tartozom a csapat tagjainak, akik végig itt dolgoztak velünk. Noémi, Rizi, Golyó, Jani, Evren – ebben a sikerben maximálisan ott vagytok ti is, valamint azok, akik otthonról szurkoltak Bálintnak. Külön köszönöm azoknak a támogatóknak a segítségüket, akik nélkül most nem ünnepelhetnénk” – fogalmazott Kelemen Krisztián.

Ezúttal nem volt egyedül Bálint az IDM mezőnyében, ugyanis csapattársa, a magyar bajnoki futamokon többször is dobogóra álló Kakuszi Ádám szintén rajthoz állt a Supersport 300-as kategóriában. A 16 éves motoros sajnos technikai problémákkal küzdött, így a 40 fős mezőnyben a 28. rajthelyet szerezte meg, és a futamokon hibátlan versenyzést bemutatva végül mindkétszer a 24. pozícióban látta meg a kockás zászlót.

„Nagyon készültem erre a hétvégére, de az eső igencsak nehéz helyzet elé állított, ugyanis ilyen körülmények között kellett megismerkednem a pályával. Talán ennek tudható be, hogy a pénteki edzésen a 24. helyen zártam, hiszen ezúttal a szabadedzésen a pályaismeret volt az első. A szombat délelőtti időmérőn aztán sikerült egy fantasztikus kört összeraknom, amivel a 11. pozícióban találtam magam, ám délután beütött a krach, és a technikai gondjaim miatt egészen a 28. helyig estem vissza. A futamokon már nem voltak problémák, így mindkét versenyen sikerült a 24. pozícióig előre jutni. Elégedett vagyok az idei teljesítményemmel, rengeteget fejlődtem, és a következő hetekben dől el, hogy jövőre milyen sorozatban fogok rajthoz állni” – jelentette ki Kakuszi Ádám.