Kezdődjön az év

A hétvégén a Hungaroringen megkezdődik a 2019-es szezon Magyar János számára. A szokásokhoz híven Jani idén is több sorozatban indul egyszerre.

2018-ban a magyar forma autós bajnokság első, míg az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság második helyezettje lett az őrbottyáni versenyző. Idén sem csak egy bajnoki címet zsebelhet be a többszörös bajnok sportoló.

„Idén is több sorozatban fogok szerepelni egyszerre. A Közép- Európai Zóna Bajnokság mellett idén újra rajthoz állok az ESET V4 Cup-ban is. Mint minden évben, így idén is az a célom, hogy a lehető legjobb eredményt el tudjam érni. Nem titkolt vágyam mind a két sorozatot megnyerni.”

Pénteken a szabadedzésekkel hivatalosan is elkezdődik a 2019-es év. A célok egyértelműek Magyar János számára.
„Az évet idén is a Hungaroringen kezdjük. Idén több olyan versenyhétvége is lesz, ahol akár harmincnál is többen leszünk a rajtrácson. Ezek az igazán izgalmas futamok, hiszen lehet sokat csatázni. Már az első hétvégén is szeretnék jól szerepelni. Két időmérő és két futam vár rám, szeretném mindet megnyerni. Ez így könnyen hangzik, de természetesen mindent megteszek azért, hogy el tudjam érni a céljaimat.” 
Pénteken a szabadedzésekkel kezdetét veszi a 2019-es ESET V4 Cup és az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság. Szombaton délelőtt az első időmérő, majd délután az első futam vár Magyar Jánosra a Hungaroringen.