„Kevés olyan labdarúgót jegyzünk, aki olyan kimagasló eredményeket ért el, mint Szűcs Lajos”

„Kevés olyan labdarúgót jegyzünk, aki olyan kimagasló eredményeket ért el, mint Szűcs Lajos”

Kormány Sport

Pályafutásának meghatározó helyszínén, a Fradi-pályán búcsúztatták el az olimpiai arany- és ezüstérmes labdarúgót, Szűcs Lajost. A hatvanas évek, egykor világválogatott klasszisát az olimpiai család nevében Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke méltatta.

Szűcs Lajos hosszan tartó betegség után, 76 esztendős korában, július 12-én hunyt el.

A Groupama Arénában a MOB első embere mellett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke és Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója búcsúztatta Szűcs Lajost. Az eseményen részt vett a család, a barátok, szurkolók és tisztelők közt több olimpiai bajnok, sportvezető illetve egykori labdarúgó csapattárs is.

Dr. Szabó Tünde azt mondta, az egykor világválogatott Szűcs Lajos egyike volt azoknak a kiválóságoknak, akikre nagy szüksége volt a sporttársadalomnak. „Óriási energiája és játékintelligenciája nélkülözhetetlen eleme volt minden idők egyik legjobb Fradijának és az olimpiai bajnok csapatnak. Ő valóban szolgálta a futballt. Őszinte tisztelet övezte, mert mindenki tudta, hogy egyetlen mérkőzésen, edzésen sem adta alább a 100 százaléknál. Szűcs Lajost ma sztárként kezelné mindenki, még ha legendás visszafogottsága tiltakozna is ez ellen.”

Kulcsár Krisztián kiemelte, hogy a magyar labdarúgás ’52-től ’72-ig tartó sikersorozatának Szűcs Lajos is aktív részese volt. „Kevés olyan labdarúgót jegyzünk, aki ebben a csillogó időszakban olyan kimagasló eredményeket ért el, mint ő, aki Mexikóban a dobogó legfelső, Münchenben pedig a második fokán állt a válogatottal.” „Hogy mekkora siker a magyar olimpiai család számára Magyarország fociban nyert 3 aranya, 1-1 ezüstje és bronza? Nos, ezzel az öt éremmel mind a mai napig mi vezetjük a labdarúgás nemzetközi olimpiai éremtábláját” – jelentette ki a MOB elnöke, utalva korábbi sikereinkre.

Berzi Sándor méltatta Szűcs Lajos eredményeit, majd arról beszélt, hogy a 37-szeres válogatott, Európa-bajnoki 4. helyezett kiváló ember, csodálatos társ, nagyszerű barát volt. „Az őserő, a nagy harcos, aki számtalan csatát megélt élete során, ezt az utolsó harcot nem nyerhette meg. Lajos halálhíre fájdalmas és lesújtó, távoztával a magyar labdarúgás egy nagy szereplőjével lett szegényebb. A labdarúgás volt az élete, a Ferencváros a második otthona, a Fradi a nagy családja.” A sportvezető emlékeztetett, hogy Szűcs Lajos aktívan részt vett a Válogatottak Klubja megalapításában és működtetésében.

“Mi lesz velünk, akik nem fordulhatunk többé hozzád tanácsért? Te és (Rákosi) Gyula bácsi – valamint 2011 őszéig (Albert) Flóri bácsi – mindig itt voltatok, támaszt adtatok nekem, nekünk, amióta a Fradit szolgálhatjuk. Édesapám is azzal vigasztalt, mielőtt elment, hogy nyugodtan fordulj Lajoshoz és Gyulához, ha bármi tanácsra lesz szükséged. Amikor egy rosszabb napom volt, csak lementem az irodátokba, a legendás 9-es szobába és 1 perc alatt sütött ki újra a Nap, miközben hallgattam a bölcseleteidet, a régi történeteket, amelyek közül már édesapámtól is hallottam néhányat évekkel ezelőtt. Most mindez a teher Gyula bácsira hárul majd. Soha nem fogom elfelejteni azokat a napokat, amikor együtt néztük az utánpótlás-csapatok, az ifi bajnoki meccseit, és amikor már kicsit kevesebb volt az erőd, akkor is ott voltál, beálltál az autóddal a pálya mellé, Gyula bácsi az egyik oldalon, én a másik oldalon és csak hallgattam, hogy Ti, a két legenda hogy látjátok a gyerekeket, a fiatalokat” – emlékezett vissza Orosz Pál. Hozzátette: Szűcs Lajost 1968-ban és ’71-ben is az év legjobb labdarúgójának választották.

A búcsúztatáson résztvevő Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó az esemény előtt a Fradi-stadionban körbenézve meghatottan emlékezett vissza Mexikóra. „Emlékszem, ott voltam az azték lelátón, amikor az egész stadion a Lajosékat ünnepelte a győzelmük után. Olyanok voltunk, mint egy nagy család, amikor nem versenyeztünk, mentünk egymásnak szurkolni”.

Szűcs Lajost csütörtökön a ravatalozás után szűk családi körben helyezik örök nyugalomra Gödöllőn. A bajnokot a Magyar Olimpiai Bizottság, az FTC, a Magyar Labdarúgó Szövetség és Gödöllő Város Önkormányzata is saját halottjának tekinti.

Forrás, fotó: MOB