Kaká bízik abban, hogy egy napon visszatér

Kaká, a Milan korábbi Aranylabdás játékosa nyilatkozott a hétvégi Inter elleni derbiről, Lucas Paquetáról és a visszatérésének lehetőségéről is.

Vasárnap este rendezik az Inter-Milan városi derbit az olasz bajnokság 9. fordulójában. Nagy várakozás előzi meg a mérkőzést és szinte biztosra vehető, hogy teltház lesz a San Siróban. A piros-feketék a 10., míg az Inter a 3. pozícióból várhatja a találkozót, a két csapat között 4 pont a különbség, miközben a Milan egy meccsel kevesebbet játszott.

Kaká a klub hivatalos televíziós csatornájának, a Milan TV-nek adott interjút.

“A derbi mindig nagyon különleges mérkőzés és egyedülálló a légkör a stadionban. Nagyon szerencsés voltam, mert az első meccsemen betaláltam az Inter ellen, ráadásul fejjel szereztem a gólt, ami soha nem volt az erősségem. Sok derbin játszottam, még a Bajnokok Ligájában is volt. A milánói derbi egy olyan meccs, amely sokat jelent és sokat ad. Nem igazán van szükség arra, hogy az edző motiválja a játékosokat. Higuaín vs Icardi? Ez az Interről és a Milanról szól, de mindketten képesek bármikor eldönteni a meccset.”

Mint ismert, a Milan megállapodott a brazil élvonalbeli Flamengóval a nagy tehetségnek kikiáltott Lucas Paquetá átigazolásáról, aki januárban fog csatlakozni a csapathoz. Paquetát az egyik legnagyobb brazil reménységnek tartják és sokan hasonlítják Kakához.

“Paquetá? Ő egy olyan játékos, aki fényes jövő előtt áll. Már szerepelt a brazil válogatottban is. Sok összehasonlítást láttam vele kapcsolatban és párhuzamba állították velem, Patóval, Ronaldinhóval, Cafuval és Rivaldóval, de szinte minden olyan brazil játékossal, akik történelmet írtak a Milanban. El kell kerülni ezeket az összehasonlításokat, hogy nyugodt körülmények között játszhasson. Nagyon remélem, hogy jól fog teljesíteni. Nagyon magabiztos vagyok vele kapcsolatban.”

“Visszatérés a Milanba? Beszéltem Leonardóval és Maldinivel. Jelenleg közelebb vagyok a Milanhoz, de most csak ennyi. A prioritás számomra továbbra is a családom, Luca és Isabella. Sokat beszélek Leonardóval és megpróbálom elsajátítani az igazgatói szerepkört. Tanfolyamot végzek Brazíliában és remélem, hogy egy napon a Milannál fogok dolgozni. Jelenleg azonban nincs semmi konkrét.”

The post Kaká bízik abban, hogy egy napon visszatér appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS